Rubint Réka és Jákob Zoltán is a péntek reggeli Mokka vendége volt, ahol mindketten új részleteket osztottak meg a szakmai és magánéletükről. A beszélgetés során a fitneszlady lánya is szóba került.

Jákob Zoltán

Jákob Zoltán isteni gombás tonhalsteaket készített a Mokka konyhájában, főzés közben pedig több mindenről is szót ejtett. Mint kiderült, szigorú életmódváltásba fogott, valamint arra készül, hogy saját műsort indít. Ezúttal nem a televízióban kerül képernyőre, hanem YouTube-csatornát indít, az adások során pedig önbizalomhiányos nőkből igyekszik majd magabiztos hölgyeket varázsolni.

A műsorban Jákob lesz a szépségguru, mögötte pedig egy átalakító csapat áll majd.

A jelentkezők hosszú távú szokásain is igyekeznek majd változtatni, ennek érdekében táplálkozást érintő kérdéseket is érintenek majd. A milliárdos elárulta, hogy már mindent előkészítettek a műsorhoz, az indulásig pedig maga is formába szeretne lendülni.

Béres Anett

Béres Anett eltávolíttatta az exvőlegényét ábrázoló tetoválását, amelyet egy korábbi Valentin-nap alkalmából készíttetett. Azután döntött így, hogy rájött: mérgező kapcsolatban élt. A szakításuk után kiderült például, hogy a férfi többször megcsalta őt.

Én csak a mondatokat hallottam, mindig ígérgetett, amikor kidobtam

– emlékezett vissza Béres Anett, akinek végre sikerült lezárnia a múltat.

Schobert Lara

Thaiföldön nyaralt nemrég a Schobert-család, ám Schobert Lara ezúttal nem tartott a szüleivel. Rubint Réka a Mokkában elárulta, hogy a lánya azért nem utazott velük, mert a szerelmével szeretett volna maradni. A fiú csak rövid időre tudott volna Schobertékkal tartani, ezért a fiatalok inkább úgy döntöttek, hogy inkább Magyarországon, együtt múlatják az időt.

Eközben Rubint Réka és férje összesen 21 napot töltött Ázsiában, ez idő alatt raftingoltak, elefántokat és delfineket simogattak. A fitneszlady eldöntötte, hogy a jövőben tervez ide egy edzőtábort. Az utazás során arra is rájött, hogy sokkal jobban kell tisztelnie a testét és elegendő időt kell fordítania a pihenésre, az elmúlt évben ugyanis túlhajszolta magát.

(Borítókép: Schobert Lara és Jákob Zoltán.)