Hírösszefoglalónkban még: Megyeri Csilla teljesen magába fordult a sztárboxos veresége után, az RTL párkereső műsorában találta meg a szerelmet Danics Dóra.

Danics Dóra

Egyre komolyabb Danics Dóra és az RTL Celebrandi című műsorában megismert párja, Bence kapcsolata. A szerelmesek hónapok óta együtt vannak, a napokban pedig kiderült, hogy összeköltöznek és Győrben fognak élni – számolt be a Blikk.

Én Szombathelyen lakom két éve, a párom pedig Budapesten, ezért úgy döntöttünk, teljesen új helyen alakítjuk ki az otthonunkat. (...) Végül Győrben találtunk egy házikót, amit ki is vettünk” – mesélte az énekes, akinek párja egyelőre még nős, de a válása folyamatban van. 

„Az összeköltözés és a párom válása után végre tiszta lappal kezdhetjük meg az új életünket, és vághatunk neki 2024-nek” – jelentette ki Danics Dóra, aki nem számított rá, hogy egy párkereső műsorban valóban rátalál a szerelem.

Megyeri Csilla

Az elmúlt hónapokban magába fordult Megyeri Csilla. A Sztárboxban Berki Mazsitól elszenvedett veresége után nagyon csalódott volt az influenszer, ami a Molnár Zsolttal való párkapcsolatára is kihatott. 

A boksz teljesen beszippantott, minden félredobtam, beleadtam apait-anyait, mindennek pedig egyetlen este alatt vége lett, amikor Berki Mazsitól kikaptam – vallotta be Csilla a Blikknek

Hatalmas űr maradt bennem. Többet vártam magamtól. Volt bennem csalódottság, és sajnáltam, hogy azoknak is csalódást okoztam, akik győzelmet vártak tőlem. Magamba fordultam, folyamatosan azon agyaltam, mivel tudtam volna eredményesebb lenni. Zsolti próbált ebből a lelki veremből kihúzni, de nem mindig sikerült, mert én szerettem magamban lenni és egyedül bánkódni. Ez pedig a kapcsolatunkra sem volt jó hatással – ismerte el Csilla, aki szerint a nagy beszélgetéseik és párja támogatása segített túllépni a nehéz időszakon.

Aurelio

Mindössze egy „apró” lépés választja el Aurelio Caversacciót attól, hogy kilépjen a börtön kapuin. A celeb már beadta a kérelmet a bíróságra reintegrációs őrizet elrendelését kérve, mégpedig bajai otthonába. Amennyiben a bíróság zöld utat ad, úgy Aurelio akár már a jövő hónapban szabadulhat.

„Folyamatban van a jelenleg töltött egy év két hónap szabadságvesztésre vonatkozó reintegrációs őrizet elrendelésére irányuló eljárás. Ennek megengedhetőségéről, egyben a szükséges magatartási szabályok meghatározásáról a büntetés-végrehajtási bíró dönt” – fogalmazott a Blikknek dr. Galgóczi Zoltán, Aurelio ügyvédje.

Fodor Zsóka

A 81 éves színésznő a Meglepetés magazinnak árulta el, hogy kire hagyja az örökségét, miután ő maga egyedül él, és alig maradt vér szerinti rokona. Gyermekei nincsenek, a bátyja pedig Venezuelába disszidált, ahol elhunyt még a koronavírus-járvány előtt.

„A néhai testvéremnek két fia van. A kisebbik fiú családja áttelepült Venezuelából Magyarországra, illetve csak a felesége a két lányukkal, Fodor Katival és Stefániával. ők az unokahúgaim, 18 és 16 évesek. Katikám szalagavatóján, a városmajori gimnáziumban jelen voltam, nagyon meghatódtam a fiatalok tánca alatt. Jó volt látni a szép ruhába öltözött párokat. Sajnos, csak ritkán találkozunk, hiszen én többnyire Pécsett vagyok, ők pedig a fővárosban.

De azért a végrendeletemet megírtam, Katikám lesz az örökösöm.

Saját ingatlanom ugyan nincs, de a megtakarított pénzemet és a személyes tárgyaimat ráhagyom. Ám remélem, az életem vége még odébb van. Figyelek magamra, rendszeresen járok szűrővizsgálatokra. Az orvos barátnőm azt mondta, a cukrom picit magas, de nem vészes, nem kell aggódnom. Hívő ember vagyok. Az idei évre is csak jó egészséget kértem Istentől, a többit én elintézem” – mondta a végrendelkezéséről a színésznő.

(Borítókép: Fodor Zsóka. Fotó: Szécsi István/Dívány)