A színész egy budapesti kávézóban fotózkodott.

A Mindenség elmélete és a Legendás állatok széria miatt ismerté vált színésztavaly nyáron Magyarországon járt és pont belefutott az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által szervezett szervezett tüntetésbe, ahol fotózkodott a demonstráló diákokkal.

A színész most fél évvel később ismét Magyarországra látogatott és továbbra is szívesen áll össze egy-egy fotóra rajongóival. A tegnapi napon Eddie Redmanye beugrott egy budapesti kávézóba, ahol természetesen egyből készült vele egy kép, amit meg is osztott a Madal Cafe. A színész valószínűleg még a magyar fővárosban van, így a rajongóinak érdemes nyitott szemmel járniuk, hátha ők is kérhetnek tőle egy közös szelfiet.

Eddie Redmayne nem véletlenül van Budapesten, ugyanis A Sakál napja című Frederick Forsyth-regényből készült sorozat forgatása miatt tartózkodik ismét hazánkban, melynek felvételeit a magyar főváros mellett Ausztriában, Horvátországban, illetve az Egyesült Királyságban készítik.

(Borítókép: Eddie Redmayne. Fotó: GettyImages)