Pénteken a Hősök terén szervez tüntetést néhány magyar híresség, hogy közösen lépjenek fel a gyermekbántalmazás ellen.

Péntek (február 16.) 18 órára demonstrációt hirdetett többedmagával Pottyondy Edina vlogger, humorista. Elmondása szerint az elmúlt napok történései vették rá őket, hogy kilépjenek az online térből, és Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel tüntetést szervezzenek. Azt már korábban bejelentették, hogy többek között Osváth Zsolt, Tapasztó Orsi, Gulyás Márton és hazánk legfelkapottabb énekese, Azahriah is támogatja a megmozdulást. Hozzájuk most újabb magyar hírességek csatlakoztak, ráadásul a nyíltan kormányközeli médiumként számon tartott TV2 berkein belülről is többen vállalták szerepüket.

A csatorna elsőszámú műsorvezetője, Till Attila, rendszeres zsűritagjuk, Köllő Babett, valamint Tóth Andi, Horváth Tamás és Curtis is.

Ugyan utóbbi kettő már nem szerepel a csatornán (sőt Curtis a rivális RTL-hez távozott – a szerk.), de korábban hosszú évekig nem vállaltak hasonló eseményeken szerepet. 

„Nem térünk napirendre, nem lehetünk elég hálásak! Nincs elég kifejező szó arra a méretű támogatásra, amit az elmúlt napban tőletek kaptunk” – írta a Facebookon Pottyondy Edina, a pénteki, a Hősök terére szervezett, már eddig is influenszerek és többek közt Azahriah nevével fémjelzett tüntetés egyik szervezője.

Alább látható a teljes lista azokról a hírességekről, akik támogatják a tüntetést a Blikk értesülései szerint, köztük több TV2-es vezető arccal:

  • Dezsényi Eszter, Influeszter, zenei menedzser
  • Horváth Oszkár, rádiós műsorvezető
  • Hundred Sins, zenei producer
  • Tatár Csilla, szerkesztő-újságíró
  • Majer Péter, zenész
  • Csepelyi Adrienn, újságíró
  • Alexa András, TheRavenCroaks, digitális tartalomkészítő
  • Radics Péter, digitális tartalomkészítő
  • Antal Éva, Vászonzsákoslány, digitális tartalomkészítő
  • Puzsér Róbert, publicista, rádiós műsorvezető
  • D. Tóth Kriszta, újságíró
  • Mácsai Pál, színművész, rendező, színházigazgató
  • Andó Bíborka, digitális tartalomkészítő
  • Juhász Marci, Dzsúdló, zenész
  • Szirmai Gergely, Hollywood Hírügynökség, digitális tartalomkészítő
  • Jakab Juli, színésznő, dramaturg, forgatókönyvíró
  • Kiss Tamás, JustVidman, digitális tartalomkészítő
  • Fancsikai Péter, videós
  • Fésűs Nelly, színésznő
  • Csobot Adél, énekesnő
  • Istenes Bence, műsorvezető
  • Vásáry André, énekes
  • Gömöri András Máté, színművész
  • Polyák Lilla, színművész
  • Verebélyi Vivien, influenszer
  • Nagy Norbert, influenszer
  • Szabados Ági, műsorvezető
  • Balázs Andi, színésznő
  • Annoni Zita, fotográfus
  • Járai Máté, színész
  • Járai Kíra, szinkronrendező
  • Steiner Kristóf, újságíró
  • Lakatos Márk, stylist
  • Lukács Miki, műsorvezető
  • Ábel Anita, színész
  • Lábas Viki, énekes
  • Solti Bernadett, influenszer
  • Gryllus Dorka, színésznő
  • Kovalcsik Ildikó, Lilu, műsorvezető
  • Pál Marci, a család az család alapítója
  • Hanol Ádám, a család az család alapítója
  • Köllő Balett, színésznő
  • Tóth Andi, énekesnő
  • Lakatos László, humorista
  • Kovás Patrícia, színművész
  • Hodász András, tartalomgyártó
  • Balatoni József, Jocó Bá, történelemtanár, író, tréner
  • Alföldi Róbert, színművész, rendező
  • Kajdi Csaba, modellügynök, influenszer
  • Puskás-Dallos Péter, énekes, műsorvezető
  • Puskás-Dallos Bogi, énekesnő
  • Wossala Rozina, vállalkozó
  • Till Attila, műsorvezető
  • Nádai Anikó, műsorvezető
  • Schmidt Gergő, Tembo, zenei proucer
  • Csonka András, színművész
  • Nagy Alexandra, színművész
  • Horváth Tamás, énekes
  • Benedek B. Ágota, író, forgatókönyvíró
  • Borsi Bálint, digitális tartalomkészítő
  • Máthé Lévi, digitális tartalomkészítő
  • Ott Anna, művészeti menedzser
  • Korn Anita, ruhastory, design- és művészetmenedzser
  • Debreczeni Dóri, 2x-es fitneszvilágbajnok
  • Árvai Ancsi, Veganeeta, vállalkozó
  • Hering András, főszerkesztő, Priger Inez körvonal alapító
  • Mehringer Marci, énekes
  • Szabó Hédi, tartalomkészítő
  • Hadas Kriszta, szerkesztő,riporter
  • Péterfy-Novák Éva, író
  • Péterfy Gergely, író
  • Borbély Alexandra, színművész
  • Nagy Ervin, színművész
  • Huszka Ági, szín és stílustanácsadó
  • Szentesi Éva, író
  • Szalay Bence, színművész
  • Papp Virág, Virágéknál, illusztrátor
  • Szőllősi Nóra, Ciklusmesék alapító
  • Füstös Bálint, zenész, Margaret Island
  • Thúróczy Szabolcs, színész
  • Rainer-Micsinyei Nóra, színésznő
  • Görög Zita, modell, színésznő
  • Schwarcz Ádám, Beton Hofi, előadó
  • Telegdy Dániel, T. Danny, előadó
  • Sztarenki Dóra, színésznő
  • Varga Marcell, digitális tartalomkészítő
  • Kozmosz zenekar
  • Fekete Giorgio, Zenész
  • Zsozeatya, gamer
  • Sápi Vivi, influenszer
  • Nyáry Luca, író
  • Bogos Csaba, újságíró
  • Búzás Bence, zenész
  • Náray Tamás, divattervező, író, festő
  • Miller Dávid, műsorvezető
  • Tolvai Renáta, énekesnő
  • Szabó Erika, színész
  • Törőcsik Kristóf, zenész, Margaret Island
  • Vajtó Lajos, üzletember
  • Széki Attila „Curtis”, zenész

(Borítókép: Till Attila. Fotó: Papajcsik Péter/Index)