Mint ismert, Aureliót három és fél év szabadságvesztésre ítélte a bíróság emberrablás és drogügyek miatt. A ValóVilág hatodik évadának egykori sztárját végül két év után, két héttel ezelőtt engedték szabadon, büntetésének maradékát pedig reintegrációs őrizetben tölti a bajai otthonában. A szabadulása után nem sokkal Hajdú Péternek adott először interjút, amelyet a Velvet is szemlézett, erről ide kattintva olvashat.
Aurelióval azóta a TV2 Tények stábja is forgatott, a kameráknak pedig őszintén beszélt arról, hogy mivel szeretne foglalkozni most, hogy végre otthon lehet.
Az elsődleges célom most, hogy főállású apuka legyek, hogy jó apuka legyek.
A házban már mindent befoglalt, amióta itthon vagyok és főállású apa vagyok, arra jöttem rá, hogy nekem már nem sok mindenem van, mert ő mindent kisajátít magának. Anyám szerint ilyen téren olyan, mint én. Már mondja, hogy papa, és nagyon ritkán már kicsúszik, hogy apa és olyankor végem van. Az felér számomra mindennel, minden élménnyel, az egyszerűen fantasztikus!” – fogalmazott a VV6 győztese, aki korábban arról is mesélt, hogy a börtönben töltött első évében folyamatos rémálmokkal küzdött.
„Tavaly februárban kezdtem el úgy igazán pihentetőket aludni” – árulta el még Hajdú Péternek, hozzátéve: addigra sikerült feldolgoznia azt, hogy jó darabig nem fog tudni hazamenni. Ezek után már csak az okozott neki fejfájást, amikor ki kellett lépnie a zárkájából, hogy dolgozni menjen, mert felismerték és folyamatosan beszólogattak neki.
Félelmetes volt.
(Borítókép: Aurelio. Fotó: Getty Images)