Hírösszefoglalónkban még: Simon Kornél a hűtlenségről nyilatkozott.

Simon Kornél

Jean de Létraz Tombol az erény című vígjátékát mutatta be februárban a Veres 1 Színház. A félreépésről szóló művet Simon Kornél rendezte, aki ezen apropóból saját gondolatait is megosztotta a témában. 

Ahogyan a dal mondja: »minden asszony életében van egy pillanat«, szerintem minden férfi életében is van ilyen. Bizonyos kor felett nevezhetjük ezt életközépi válságnak is. A darab főhősével, Armanddal is épp ez történik, ez pedig nem csak számára, de a nézőknek is jó lecke. Megszokhatjuk ugyanis a társunkat annyira, hogy elvész a kötődés jelentősége, elfelejtünk foglalkozni azzal, mekkora szerepet játszik a másik az életünkben. Szerintem nagyon fontos, hogy igenis értékeljük és kezeljük helyén a dolgokat. Vegyük észre, mennyire fontos dolog mindez, és milyen felelősséggel jár nap, mint nap az együttélés” – mondta Simon a Blikknek

Beat

Bors egyik olvasója szerint a Fekete Vonat egykori sztárja, Beat, azaz Fehér Tibor egy VIII. kerületi pincehelyiségben húzta meg magát az utóbbi időben, de még ezért sem tud fizetni jelenleg. Eredetileg egy hétre bérelte a helyiséget egy barátjával, azonban azóta sem költözött még ki, pedig már rég nem fizeti a bérleti díjat.

„Jelenleg így van fedél a feje fölött. Sajnos nagyon lezüllött, nem tudja és szerintem nem is akarja magát összeszedni, minden panzióból azért dobjak ki, mert inkább kiüti magát valamivel, minthogy a lakhatást fizesse” – osztotta meg a lappal az egyik olvasó.

Nagy Ervin

Nagy Ervin a PartizánPop műsorában elárult néhány részletet a korábbi Sztárboxos szerepvállalása, valamint kiütése kapcsán. 

„Azonnal elnézést kért tőlem a Kokó (Kovács Kokó István) az orbitális bírói hibáért. Azzal kezdte, ahogy bejött hozzám az öltözőbe. Ott egy hiba történt. Hibák vannak, mert a bíró is ember. Benézte ezt. Jó, hogy nem történt belőle akkora baj” – mondta a színész arról, hogy az első megszédülése után le kellett volna állítani a meccset, hozzátéve: másnap a műsor producere intézett neki egy orvosi időpontot, ahol egy neurológus vizsgálta meg, és kiderült, nincs komoly baja.

„De ott kiesett az a pillanat. Azt az öt másodpercet törölte az agyam. Nem fájt, ez volt a nagyon érdekes. Nagyobb volt inkább a mérgem, a dühöm azért, hogy miért nem azt csináltam, amit megbeszéltünk. Miért esett le a cukrom, és miért kezdtem el olyan dolgokat csinálni, amit megbeszéltünk, hogy nem csinálunk... Amatőr voltam, ennyi. És kiütöttek” –nyilatkozta az adásban Nagy, aki Árpa Attiláról is ejtett néhány mondatot.

„Bírtam az Árpa Attilában, hogy nem egy ilyen beképzelt f*sz, aki utána ezen csámcsog egész nap, hanem inkább azt mondta, hogy fú, azt már nem is akartam. Még írt is rám egy SMS-t. Mondom, ne sajnáld. Utána SMS-eztünk egymással két napig. Tehát inkább volt ennek valami férfiszövetsége, hogy mi mertük vállalni, hogy oda belépünk és megküzdünk egymással. Ennek van egy nemessége. Az, hogy ez így történik meg, abból tanulsz magadról: hogy kezeled, hogy tudsz ebből felállni, hogy tudod rebootolni a rendszert, milyen viszonyban maradsz azzal, aki legyőzött, hogy folytatod tovább, és hogy mész-e edzésre megint” – zárta gondolatait.

(Borítókép: Nagy Ervin és Árpa Attila. Fotó: Papajcsik Péter/Index)