Közel tíz év után először léptek együtt színpadra az NSYNC nevű, '90-es évekbeli fiúbanda tagjai, élükön Justin Timberlake-kel. Egykori társait az énekes hívta fel a színpadra a szólókoncertje előtt a Los Angeles-i Wiltern Színházban március 13-án.

Az 1990-es évek egyik legkedveltebb fiúbandája volt a JustiTimberlake, Chris Kirkpatrick, Joey Fatone, Lanceton Bass és JC Chasez alkotta NSYNC, amely név a fiúk keresztnevének utolsó, kiemelt betűiből állt össze. A banda '95-ben alakult, majd 2002-ben oszlott fel, mivel Timberlake szólókarrierbe kezdett. Ettől függetlenül alkalmanként továbbra is felléptek együtt. Ez a fajta együttműködés azóta is tart, sőt mi több, 2018-ban közös csillagot kaptak a hollywoodi hírességek sétányán, 2023-ban pedig együtt adták át a legjobb popzenéért járó díjat az MTV Video Music Awardson. Ekkor bőszen elindultak a találgatások arról, hogy a banda talán hivatalosan is újra összeáll, ám a korábbi tendencia, miszerint csak alkalmanként lépnek együtt színpadra, azóta is tart.

Legutóbb Justin Timberlake Los Angeles-i szólókoncertjén hívta fel az énekes a színpadra egykori társait, akikkel összesen három dalt adott elő, ezek közül az egyik egy vadi új szerzemény, a Paradise című szám volt. A másik kettő a már jól ismert Bye Bye Bye és az It's Gonna Be Me című dalok voltak. Az új szerzemény Timberlake közelgő, Everything I Thought It Was című albumán kap majd helyet.

Az NSYNC legutoljára 2023-ban, húsz év után először adott ki új közös számot, a Trollok: Együtt a banda című animációs filmből ismert Better Place című dalt. A kiadását követően Joey Fatone elhintette, hogy a következő két évben, tehát 2024, illetve '25-ben elképzelhető, hogy kiadnak egy vadi új albumot függően attól, hogy mekkora sikere lesz a mesében elhangzó dalnak, illetve hogy mennyire áll kötélnek Timberlake. Az énekes végül a tegnap esti koncertje előtt néhány órával osztott meg Instagramon egy részletet az új Paradise című dalból, míg társai a hozzászólások között sokat sejtetően utaltak arra, hogy „mókás lenne valamikor együtt előadni a számot”. A felvetés néhány órával később valósággá vált, a rajongók pedig teljesen megőrültek, ugyanis a banda újbóli összeállása biztosabbnak tűnik, mint valaha.

(Just Jared)

(Borítókép: NSYNC. Fotó: Getty Images)