Már 18 éves korában felhívta magára a figyelmet, amikor megnyerte a Megasztár versenyt, ezzel 2004-ben az év legígéretesebb hangjaként robbant be a magyar zenei életbe. Az évek során olyan zenei legendákkal dolgozott együtt, mint Horváth Charlie, Demjén Ferenc, Somló Tamás és Balázs Fecó, ami meghatározó élményt jelentettek a számára. Dés László koncertjein 2017 óta rendszeres vendégként üdvözölhetjük. Életművét eddig négy album gazdagítja, tudását nemcsak a zenében, hanem a gasztronómia világában is kamatoztatja. Pauli Zoltánnal, párjával közösen hozták létre Együtt megyünk nevű gasztroművészeti videóblogjukat, amely a zene és a finom ízek szerelmeseinek kínál különleges élményeket.
Mit szól a díjhoz, számított rá?
Nagyon örülök neki, valahogy azt éreztem, nem én fogom elhozni, de aztán mégis kimondták a nevem. Nem tudom, persze valahol számít rá az ember, de elhinni úgy igazán sosem akarjuk, hogy nyerhetünk egy ilyen helyzetben, bármennyire is vágyunk rá.
Mit él meg a legnagyobb nehézségként ma a zeneiparban?
Mindent. Azt, hogy a Covid óta (tisztelet a kivételnek) nagyon felhígult a szervező, technikai, úgy en bloc, a színpaddal kapcsolatos szakma.
Mindenféle emberek mindenkije kerülhet be a mindenhova és nem kevés önbizalommal koordinálnak olyan ügyekben, amihez részben, vagy inkább semmi közük nincs.
Olyan, mintha néha nem hinnék el a megrendelők, hogy az én szakmám is egy szakma, amiben nem szórakozunk, hanem keményen dolgozunk. Úgy értem, hogy megbeszéljük a fellépést, majdnem szerződünk és a finish előtt azt mondják, mégis mást választanak.
Ez olyan méltatlan. A kimondott, s leírt szónak néha nincs súlya, a nagyobb létesítményekben pedig ha koncertet szervezünk, nagy százalékban káosz helyzetekbe futunk bele.
Ott tartunk most, mint húsz évvel ezelőtt, újra felbukkantak a fél playback felkérések, a gagyi, fesztiválnak kikiáltott rendezvények és ennek a hakni dolognak nagyon sokan tesznek eleget.
És amíg ez így megy, addig az élőzene igencsak a háttérbe kerül.
Mi lehet ön szerint a megoldás?
El kellene törölni a cd-s fellépések lehetőségét és maximum csak élő showműsorokba, vagy különböző televíziós megmozdulásokban szabadna engedni ezt a típusú fellépés formát. Én 10 éve nem lépek már fel így.
Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
2025-ben szeretnék egy nagyobb koncertet egy szép nagy helyen, ami többezer ember befogadására képes. Ugyanis akkor leszek negyven éves. Ehhez szponzor kell és sok hit! Persze dolgozunk folyamatosan, A Budapest Jazz Orchestrával, a Tóth Vera Banddel, a Tóth Vera Quartettel és a Budapest Bárral is.
Hogy veszi fel a konkurenciával a versenyt?
Nem versenyzem én senkivel, járom a saját utam és ügyelek arra, hogy ne kelljen senkin és semmin átlépnem, vagy bárkit is eltaposni a siker érdekében.
Kit tart még érdemesnek erre a díjra? Kit emelne ki?
Radics Gigit, és Schoblocher Barbarát.
Hova fogja tenni a díjat? Megvan már a becses helye?
Először leviszem Palkonyára a másik bázisunkra, megmutatom a faluba mindenkinek, majd a pesti „rezidencia” egyik fő helyére fog kerülni.
Már nagyon sok jelentős személlyel dolgozott együtt. Ki volt közülük a legnagyobb hatással önre?
Minden olyan nagy öregnek, aki még velünk van, vagy már nincs. Charlie, Balázs Fecó zenéje nagy hatással volt rám egész életemben, mint ahogy a személyiségük is. De rengeteget tanulok nem csak zenész emberektől, hanem más szakmában tevékenykedő barátoktól, ismerősöktől is.
Ki az, akire nagyon felnéz?
A séf, borász, gasztronómiai szakember, vendéglátós férjemre. Mert soha nem adja fel. Mindig van új a nap alatt, ha beindulnak nála a fogaskerekek, soha el nem alvó, gyakorlati gondolkodó, biztonságbálvány, nekem ő a bástyám.
De ha a szakmánkból kell valakit kiemelni, akkor bizony megint csak a nagy öregeket mondanám, mint Demjén Ferenc, Presser Gábor, vagy Frenreisz Károly, akik jóval hetven fölött is aktívan dolgoznak és egy tizenhat éves kamasz szíve dobog bennük.
(Borítókép: Tóth Vera. Fotó: Papajcsik Péter/Index)