Pénteki hírösszefoglalónkban még: Geszti Péter elmesélte milyen luxusban élt Andy Vajna Los Angeles-i villájában, Rubint Réka teljesen megváltozott a kubai utazása óta.

Nacsa Olivér

Péntek hajnalban számolt derült ki, hogy a 44 éves Nacsa Olivér és 18 évvel fiatalabb párja, Tripolszky Anna múlt szombaton összeházasodtak.

A humorista tavaly nyáron, egy olaszországi nyaraláson kérte meg az M5 riporterének kezét, akinek a lánybúcsúja az Instagram-oldala szerint márciusban volt.

A Blikk megkereste a humoristát, aki nem cáfolta a lap értesüléseit, de bővebben nem kívánt nyilatkozni a témában.

A humorista 2011-ben házasodott meg először, miután 6 évig élt kapcsolatban Zsuzsával, azonban az esküvő után egy évvel a válás mellett döntöttek. Második esküvőjére 2018-ban került sor, akkor Sommosy Barbara műsorvezetővel mondták ki egymásnak a boldogító igent, azonban az a házasság is zátonyra futott egy év után.

Geszti Péter

Geszti Péter és Andy Vajna a kultikus magyar film, A miniszter félrelép miatt kerültek kapcsolatba egymással. A film miatt a zenész eljutott a producer Los Angeles-i villájába is, amiről az Adom a napom című műsorban mesélt.

„Vajnának azt mondták, én értek mindenhez, ami persze, már akkor sem volt igaz. De ő elhitte, ezért felrakott egy repülőre, majd kivitt magához Los Angelesbe” – emlékezett vissza Geszti Péter az adásban, amelyben a vendége Koltai Róbert volt. 

Egy idő után magával vitt az irodába, mert amikor otthon maradtam, egész nap csak a medencében fürödtem, és nem írtam egy szót sem a forgatókönyvből

– fogalmazott a zenész, majd hozzátette: a második hétre összeszedte magát, és elkezdett rendesen dolgozni.

„Egy csomó dolgot beleírtam a forgatókönyvbe, és nagyon boldog voltam, amiért itt lehetek Los Angelesben olyan nevekkel, mint Vajna, Koltai és Kern.

Majd miután hazajöttünk, két héttel később kiderült, hogy egy kivételével az összes poénomat kihúztátok Kernnel a filmből

– mondta Geszti Koltainak a story.hu szerint.

„De legalább az egyik legjobb poén a tiéd maradt, azaz egy, amit nem húztunk ki. Kállay Ferenc csodálatosan mondja: »Nem hisztéria, Astoria!«” – válaszolta Koltai Róbert a zenésznek.

Rubint Réka

Rubint Réka és Schobert Norbert elmúlt napjai hetei folytonos utazással teltek, ugyanis Kubai edzőtáboruk után ugyanis szinte egyből Spanyolországba, Barcelonába vették az irányt, hogy ott megünnepeljék a fitneszguru 53. születésnapját.

Rubint Réka az ATP-tenisztornával lepte meg férjét, aki rajong a sportért és bár kedvence, Rafael Nadal hamar kiesett a tornáról, így is életre szóló élményt kapott.

Nagyon szeretek élményt adni, mert egy táskát, egy pénztárcát, egy cipőt ellophatnak tőled, de amikor élményt gyűjtesz azt senki nem tudja

– fogalmazott Rubint Réka a Bors beszámolója szerint a Mokka műsorában.

Azonban nem csak Schobert Norbert gazdagodott új élményekkel, hanem Rubint Réka is, aki úgy érzi megváltoztatta a kubai utazás és a vendégeitől is ezt hallja vissza.

„A vendégeim azt mondják, hogy valami történt velem ott Kubában, visszatért Rékába az elveszett Réka-energia.

Azt mondják a delfinekkel való úszás megváltoztatott engem

– árulta el.

Az edzőt sokan figyelmeztették, hogy ne várjon sokat Kubától, mert koszos és nincs ellátás, ő viszont bármikor szívesen visszamenne.

(Borítókép: Geszti Péter. Fotó: Velvet)