A sztárok világában egyáltalán nem ritka, hogy valaki többször házasodjon, hiszen nap mint nap rengeteg inger éri őket, a színészek esetében pedig sokszor előfordul, hogy a filmbéli partnerükbe a való életben is beleszeretnek függetlenül attól, hogy esetleg párjuk vagy családjuk van. Mondhatnánk, ilyen ez a showbiznisz, ahol nem kétszer, nem háromszor, hanem négyszer vagy annál többször is kimondják a boldogító igent a hírességek. Cikkünkben most mutatunk néhányat közülük!

Jennifer Lopez

Kevesen tudják, de Jennifer Lopez negyedjére mondta ki az igent Ben Afflecknek 2022-ben. Az énekes színésznő először 1998-ban, 11 hónapos ismertség után házasodott össze Ojani Noa színésszel. Ezután 2001-ben a háttértáncosként dolgozó Cris Juddal kötötte össze hivatalosan is az életét, akitől két évvel később vált el. Harmadjára az énekes színésszel, Marc Anthony-val házasodott, akitől két gyereke született, Emme és Max. Az esküvőjük után tíz évvel váltak el 2014-ben. Lopez végül korábbi vőlegénye, Ben Affleck mellett találta meg ismét a szerelmet.

„Nagyon szerencsésnek, boldognak és büszkének érzem magam, hogy vele lehetek. Ez egy gyönyörű szerelmi történet, hogy kaptunk egy második esélyt” – nyilatkozta korábban JLo.

Nicolas Cage

Nicolas Cage megelőzte Jennifer Lopezt, a színész ugyanis öt alkalommal állt oltár elé. Elsőként Patricia Arquette színésznőt vette el 1995-ben. Hat évvel később, 2001-ben váltak el. Ezután Lisa Marie Presley énekesnő-dalszerzővel házasodott össze 2002-ben, de néhány hónappal később el is váltak. Őt követte Alice Kim színésznő 2004-től 2016-ig. Ez idő alatt egy fiuk is született, Kal-El. Negyedjére 2019-ben mondta ki a boldogító igent Erika Koike sminkmesternek Las Vegasban, ám négy nappal később beadták a válókeresetet. A szétválásukat hivatalosan két hónappal később mondták ki.

Mindenkit meglepett, amikor a színész 2021-ben bejelentette, hogy ötödjére is megházasodik. Végül 2022 februárjában, szűk körben tette hivatalossá a kapcsolatát Riko Shibata feltörekvő fiatal színésznővel Las Vegasban. Ugyanezen év szeptemberében megszületett az első lányuk, August. Ő lett Cage harmadik gyermeke, a színésznek ugyanis egy házasságon kívüli fia is született az exbarátnőjétől, Christina Fulton színésznőtől.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ismét oltár elé álltam. Tudom, öt az elég sok, de úgy gondolom, most révbe értem” – mondta Nicolas Cage.

Elizabeth Taylor

Elizabeth Taylor nemcsak a tehetségéről, de számos házasságáról is ismert volt, ugyanis nyolc alkalommal vezették oltár elé. Az első alkalommal mindössze 18 esztendős volt, akkor a hotellánc örököshöz, ifjabb Conrad Hiltonhoz ment hozzá 1950-ben. A házasságuk nyolc hónappal később ért véget. Ezután a nála 20 évvel idősebb színészhez, Michael Wildinghez ment hozzá 1952-ben, majd négy évvel később bejelentették a szakításukat, a frigy pedig 1957-ben ért hivatalosan véget. Egy hónappal azután, hogy véglegesítették a válást, Taylor ismét oltár elé állt Mike Todd producerrel, aki 1958-ban meghalt egy repülőgép balesetben. Egy évvel később a színésznő Eddie Fisher énekeshez ment hozzá, aki azelőtt Taylor barátnőjének, Debbie Reynoldsnak a férje volt. Ez a házasság 1964-ben ért véget. Mindössze 10 nappal később már a szereplőtársa, Richard Burton oldalán állt az oltárnál. Tíz év házasság után váltak el 1974-ben. Egy évvel később aztán újra összeházasodtak, majd '76-ban végleg elváltak.

A sor itt nem ért véget, Elizabeth Taylor ugyanis hetedjére is oltár elé vonult 1976-ban John Warner szenátorral, akitől '82-ben vált el. Utoljára Larry Fortensky építőipari munkáshoz ment hozzá '91-ben, majd öt évvel később tőle is elvált. A színésznő végül 15 évvel később, 2011-ben vesztette életét.

James Cameron

James Cameron filmrendező, aki olyan kasszasikerekről ismert, mint. Titanic és az Avatar-filmek, Nicolas Cage-hez hasonlóan öt alkalommal házasodott. Az első felesége Sharon Williams színésznő volt, akivel 1978 és 1984 között élt együtt. A válás után egy évvel Gale Ann Hurd filmproducert vette feleségül, tőle négy évvel később, 1989-ben vált el. Még ebben az évben újraházasodott, méghozzá Kathryn Bigelow filmrendezővel. 1991-ben tőle is elvált, majd hat évvel később Linda Hamiltonnak mondta ki a boldogító igent. Ez a frigy 1999-ben ért véget. Utoljára az egykori modellel és színésznővel, Suzy Armis-szal kötötte össze az életét 2000-ben, a házasságuk azóta is tart.

„Az erős, független nőkhöz való vonzódásnak megvan az a hátulütője, hogy ők erős, független nők és eleve nincs szükségük rád” - mondta Cameron 2017 augusztusában a The Guardiannek. „Szerencsére most egy olyan erős és független nővel vagyok házas, aki úgy gondolja, szüksége van rám.”

Pamela Anderson

A Baywatch egykori sztárja hatszor mondta ki a boldogító igent. Pamela Anderson elsőként a Mötley Crüe metál együttes dobosával, Tommy Lee-vel házasodott össze 1995-ben mindössze 96 óra ismertség után. A pár végül három évet élt házasságban és két gyerekük született. Az 1998-as válásuk után nyolc évvel Anderson Kid Rock zenésszel kötötte össze hivatalosan az életét, de tőle még abban az évben el is vált. Szintén ugyanabban az évben újra oltár elé állt a profi pókerjátékos, Rick Salomon oldalán. Vele is kevesebb mint fél évig élt házasságban, mígnem 2020 januárjában, hat évvel a legutóbbi válása után a színésznő titokban összeházasodott Jon Peters filmproducerrel, akivel két héttel később bejelentették a szakításukat és azt állították, hogy hivatalosan valójában sosem voltak házasok. Anderson végül 2020 karácsonyán Dan Hayhurst testőrnek mondta ki a boldogító igent, ám az ő frigyük is véget ért egy év után. Tavaly Jimmy Kimmel a saját beszélgetős műsorában nyíltan rákérdezett a színésznőnél, hogy tervez-e újra házasodni.

Istenem, milyen őrült kérdés! Nem tudom, remélem. Még rengeteg év áll előttem, sok mindent meg kell élnem

– válaszolta Pamela Anderson.

(People)

(Borítókép: Jennifer Lopez és Nicolas Cage. Fotó: Getty Images)