Szerda reggeli hírösszefoglalónkban még: Verebes István megsüketült, Fodor Zsóka elmenekült az országból, Kulcsár Edina és G.w.M. építkezésbe kezd, Malek Miklós másodszor nősült.

Falusi Mariann

Falusi Mariann pokoli időszakon van túl, tavaly ugyanis az édesanyját, valamit legjobb társát, Lang Györgyit is elveszítette, akivel harminc éven át elválaszthatatlanok voltak. Az énekesnő, hogy mihamarabb feldolgozza a gyászt, kapaszkodókat keresett, főleg a munkára és a közönsége szeretetére támaszkodott. Mint ismert, Lang Györgyi 66 éves korában, hosszú betegség után tavaly májusban hunyt el, Falusinak azóta mindössze három szabad estéje volt.

„Ez iszonyatos mennyiségű munka, ami összeszedettséget követel, egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy szétessek. [...] Az az elképesztő szeretetcunami, ami árad felénk, sokat segít. A búcsúztató az állatkertben egy hihetetlenül jól sikerült, méltóságteljes, ugyanakkor játékos és abszolút Györgyihez illő dolog volt. Ráadásul megmutatta, mennyien szerették őt, a humorát, a jókedvét, és hogy ennek a betegségnek a tudatában csinálta végig azt a közel negyven évet, amíg együtt dolgoztunk. Egy pillanatig nem rendült meg, szó szerint kinevette a halált, ez pedig mindig tartja bennem a lelket” – fogalmazott a Hot! magazinnak az énekesnő, aki mindig ezeket a pillanatokat idézi fel, ha rosszabbul érzi magát. Lang Györgyiból ugyanis mindig áradt a humor, még a halála előtti közvetlen időszakban is. Falusi nemrég például az RTL Fókusz kamerái előtt mesélte el, hogy a barátja fantasztikusan viselte a vég közeledtét.

„Mikor meghalt, két barátja épp a lakásán volt, rendezgették a kaktuszokat a teraszon. Mindig sokan voltak a környezetében, kívánta és szerette is” – mesélte a műsorban Falusi Mariann, aki másfél év után először adott elő Pa-dö-dő dalokat egy fellépésen nemrég. Weisz Viktorral közösen, az Igali Gyógyfürdőben énekelt el három szerzeményt, majd a végén mindketten vízbe ugrottak.

„Ez abból jött, hogy annak idején Györgyivel ugyanitt léptünk fel, és ugyanígy tettünk" – idézte fel az emléket az énekesnő, aki a jövőben is számos projekttel készül. A munka mellett azonban egy percre sem feledkezik meg néhai alkotótársáról, akinek a lakásába a mai napig gyakran visszatér.

Pont azért, mert ő ott van, szoktam vele így beszélgetni, sokszor mondom neki a dolgokat, hogy mi történt, mintha ott lenne.

Ennek ellenére Falusi máig nem képes visszanézni a Lang Györgyivel közös felvételeit, a nyakláncát ugyanakkor mindig viseli.

„Annak idején Kulka Jánostól kapta egy ezüstfigura fafejjel. Hatalmas érzelmi értéke van számomra és azt érzem, így Györgyi mindig velem van, bárhol is vagyok a világban” – árulta el Falusi Mariann, aki a társa és édesanyja elvesztése miatt 22 kilót fogyott és teljes életmódváltáson ment keresztül. Emellett számtalan olyan dolgot meg kellett tanulnia, ami előtte nem volt rá jellemző, illetve új hobbija is lett, a kertészkedés.

Verebes István

Hat éve, hogy Verebes Istvánnak hallókészülékre van szüksége, amelyet általában a nappali órákban használ, éjszaka pedig tölt, ám legújabb filmje, a Majkpusztán készülő A Királytalálkozó című alkotás forgatásán több esti jelenete is volt, így az eszközt kénytelen volt napközben tölteni, ez pedig okozott számára némi kellemetlenséget.

Verebes István 40 év kihagyás után vállalt újra filmszerepet, a produkcióban Szilézia idős fejedelmét alakítja majd. A felkérésre azért mondott igent, mert egy jó barátja, Pozsgai Zoltán rendező kereste meg őt az ajánlattal.

„Elküldte a forgatókönyvet, a szerep is nagyon tetszett, így végül igent mondtam. Pedig mindig is utáltam filmet forgatni, mert utálok órákat várni. Nemcsak színészként, de rendezőként is lett volna lehetőségem filmezni, de nem akartam. Érdekes, mert a két fiam ezzel foglalkozik, és ők imádják” – mesélte a Blikknek Verebes István, aki az esti jelenetek miatt a hallókészülékét kénytelen volt napközben tölteni. Az ezzel kapcsolatos kellemetlenségek kapcsán elmondta, a legnagyobb problémát az okozta, hogy hiába szóltak hozzá, semmit sem hallott.

„Nagyjából hat éve van szükségem hallókészülékre, mert anélkül semmit nem hallok. [...] A készülék állami támogatással együtt 600 ezer forintba kerül. Nem tudom, egy átlag nyugdíjas ezt hogy tudja magának megengedni” – jegyezte meg a színész, aki el is fáradt a munkálatok során. „Rettenetes, hogy 1,5-2 órákat kell ülni és várni. Bogaras és mindenbe belekötő ember vagyok, színészként mindig kötekedem és mindenkit utálok, a rendezőt is. Ennek ellenére most egy szavam nem lehet, mert a stáb nagyon alkalmazkodó volt, és minden velem járó kellemetlenséget egyből kiküszöböltek. Készségesen, méltányosan mindent megtettek értem. Ez nem volt jellemző korábban a magyar filmiparra” – mosolyodott el a Heti hetes egykori sztárja, akinek a nejével együtt szállást is biztosítottak Tatabányán, így a munka mellett pihenésre és kikapcsolódásra is jutott ideje.

Elmentünk Jászai Mari szülőházába, sétálgattunk a tó körül, ez felért egy holiday-jel!

Fodor Zsóka

A TV2 Ütős Ötös című műsorának legutóbbi vendégei a Barátok közt egykori színészei, Fodor Zsóka, Kinizsi Ottó és Tihanyi-Tóth Csaba voltak. A színésznő május 28-án, kedden töltötte be a 82. életévét, így bőven volt ok az örömre, ám Fodor Zsóka erről teljesen másképp gondolkodik. Az ország Magdi anyusa annyira nem szereti ünnepelni a születésnapját, hogy ilyenkor inkább elmenekül az országból. Ahogy saját elmondása szerint karácsonykor és szilveszterkor is, utóbbiakat ugyanis családi ünnepnek véli, ő pedig mint mondta, egyedül él.

Fodor Zsóka Till Attila kérdésére elárulta, hogy a 80-nak nagyon nem örült, abban az évben Barira utazott Pécsről Gáspár Klári barátnőjével, aki „perfekt olasz”.

„Gondoltam, akkor nem ér utol senki, hogy gratuláljon. Csak egyet felejtettem el: hogy az ég és az internet alól nem lehet kimenni. Így nem kapcsolhattam ki a telefonomat, mert hátha elsodródik az olaszul tudó barátnőm, tehát jobb, ha be van kapcsolva. Négyszázan jelezték, hogy „tudjuk ám, hány éves vagy” – mesélte. A 80. születésnapjához hasonlóan annak idején a 70-et is hasonlóan „ünnepelte”, akkor Cambridge-be utazott egy barátnőjéhez.

„Meghívott és mondtam, hogy kirohanok 70 éves koromban, hogy ne lássam a gonosz karikákat az újságban, mert a gonosz karikák közt mindig ott van, hogy hány éves vagyok” – magyarázta, hozzátéve: a gonosz karikákkal a korát rejtő zárójelekre utal.

Kulcsár Edina és G.w.M.

Kulcsár Edináról nemrég írtuk meg, hogy a harmadik trimeszterbe lépett, aminek apropóján egy hosszabb Facebook-bejegyzésben szólt az édesanyákhoz és vallott az anyaság nehézségeiről és szépségeiről.

Az egykori szépségkirálynő és férje egyébként február végén árulta el, hogy hamarosan ismét gyerekük születik, nemrég pedig arról adtak hírt, hogy nemsokára hatalmas átalakításokat akarnak végezni a házukban azért, hogy mind a hat gyereküknek és nekik is legyen magánszférájuk.

„Az a tervünk, hogy mind a hat gyerekünknek lesz külön szobája, amihez tartozik egy gardrób és egy fürdő. Egy teljesen új szintet szeretnénk a házra. Márk lánya már iskolás, a fiam, Medox pedig jövőre kezdi a sulit, ezért most már szeretnénk megteremteni számukra ezt a magánszférát. Szóval a terv az, hogy minden gyerekünknek legyen egy kis saját rezidenciája a házon belül” – árulta el Kulcsár Edina a Story magazinnak. Az egyéves Amara és a születendő kisfiuk egyelőre még a szüleik hálószobájában éjszakáznak majd, de idővel babaszobát is kialakít a házaspár, ha szükség lesz rá.

Malek Miklós

Másodszor is megnősült az X-Faktor egykori mentora, ifjabb Malek Miklós zenei producer, aki az Egyesült Arab Emirátusokban ismerte meg az üzletasszonyként és íróként tevékenykedő kedvesét, Monyt. A nő kezét végül a Burdzs Kalifa lábánál kérte meg, majd egy év jegyben járás után egy gyönyörű esküvőn vette feleségül Dubajban. A ceremóniát a tengerparton tartották, Layne Redman, a Dubai TV bemondója és egyben Malek Miklós jó barátja több mint száz barát és családtag jelenlétében adta össze a szerelmeseket

Az esküvő részleteiről a producer elmondta, hogy ő alkotta a bevonuló zenéjüket, a svédasztalos menüt pedig úgy állította össze az indiai séf, hogy mindenki megtalálja a számára ízletes fogásokat. Mi több, az időjárás is kegyes volt hozzájuk.

„Hatalmas buli kerekedett! Az est egyik legviccesebb része az volt, amikor kiderült, hogy kiválóan játszom darbuka dobon, ami a helyiek kedvelt hangszere. Onnantól még annál is ünnepeltebb férj lettem, mint azelőtt. Amikor azt hittük, ennél jobb már nem lehet a parti, megszólalt a Ding-dong, Csonka Bandi hatalmas slágere, amit annak idején én hangszereltem, és amire a násznép vonatozva bulizott hajnalig a tengerparton” – árulta el a Best magazinnak Malek Miklós, aki korábbi feleségét, a lengyel származású Kasiát is külföldön, az Egyesült Államokban ismerte meg. 2013-ban házasodtak össze, a frigyük pedig 2021-ig tartott.

Istenes Bence

Istenes Bencét évek óta rengeteget foglalkoztatják, a műsorvezetőtől pedig azt sem bánja, ha külföldön kell dolgoznia. Amióta azonban megszülettek a Csobot Adéllal közös gyerekei, a műsorvezető hozzáállása egyre inkább megváltozott, míg végül eljutott oda, hogy egy kicsit visszavesz a melóból és nem feltétlenül mond igent minden egyes felkérésre.

„Már nem igazán vállalok külföldi műsorokat a gyermekeim miatt. Apaként nem tehetem meg azt, hogy itthon hagyom őket. Amikor a Survivor forgatása zajlott, akkoriban születtek meg a gyerekek és emlékszem, nagyon rossz volt nélkülük. Most azért vállaltam el a Fort Boyardot, mert mindennel együtt nem kell sokáig távol lennem a családtól, ez pedig még belefér az életembe. Nem szeretek távol lenni tőlük” – magyarázta Istenes a hot! magazinnak. Hozzátette: bármilyen munkalehetőségről is legyen szó, minden esetben megbeszélik azt a feleségével, Csobot Adéllal.

„Nem szoktunk engedélyt kérni a másiktól, ha valamilyen munkával megkínálnak bennünket, de otthon mindent megbeszélünk Adéllal, és csak azután fogadunk el egy ajánlatot vagy megkeresést” – mutatott rá a műsorvezető, aki saját bevallása szerint a mai napig imád küzdeni és persze nyerni. Bár a Sztárboxban végül legyőzték, azután sem csüggedt, nemsokára ugyanis egy nemzetközi versenyen száll ringbe egymillió dolláros, vagyis 354,8 millió forintos össz­díjazásért.

(Borítókép: Istenes Bence és Falusi Mariann. Fotó: Szollár Zsófi/Papajcsik Péter/Index)