Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!

Tompos Kátya

Korábban mi is írtunk róla, hogy több sztár is a súlyos beteg Tompos Kátya kezeléséhez szükséges összegért koncertezett a hétvégén. Szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban a Szeretünk, Kátya című jótékonysági gálán fellépett többek között Falusi Mariann, Udvaros Dorottya, Dolhai Attila, Hrutka Róbert, Peller Anna és Für Anikó is. Előadás közben derült ki, összegyűlt a pénz a színésznő külföldi gyógykezelésére – számolt be a Story magazin.

A lapból az is kiderül, a színésznőt orvos párja is támogatja a betegséggel való harcban. Illetve rengeteg barát, család áll mellette. Az egyik legközelebbi kollégája, Hrutka Róbert zenész elmondta, a színésznő rendkívüli módon tájékozott a betegségét illetően.

Majoros Hajnalka

Az egykori modell, influenszer a Story magazinnak nyilatkozott a magánéletükről és arról, hogyan osztják meg a feladatokat. A 40 éves családanya elárulta, hogy nincsenek nagy üzleti álmai, szólókarrierre sem vágyik, az élete háztartásbeliként is teljes. Férjével tökéletesen összepasszol: míg Majka számára az első, hogy anyagilag gondoskodjon a feleségéről és két gyermekükről, addig a párja igyekszik megteremteni a megfelelő környezetet odahaza.

„Ő nagyon pörgős életet él, én viszont nem ilyen típus vagyok már.

Szeretek itthon lenni, szeretek semmit tenni.

(...) Ahogyan az öltözködésben is voltak különböző korszakaim, úgy az élet más területén is többfajta énem van. Most kicsit azt keresem, hogy az anyaszerep mellett mi mindent csinálhatnék” – vallotta be Majoros Hajnalka, aki 40 évesen sem késő új dolgokba kezdeni.

„Szerintem ha egy nő a helyén van, akkor nem érdekli a kora. (...) Szóval semmi bajom a korommal. Egyébként is úgy vélem, hogy más egy most 40 éves nő, mint régebben. (...) Nem kell lehúzni a rolót 40 évesen! Még csak most fogok élni. Igaz, nem úgy, mint 20 évesen, hanem 2 gyerekkel, és úgy, hogy helyén van a családi életem, de jöhet a következő korszak” – jelentette ki Majka felesége.

Lilu

A műsorvezetőnő fia már 15 éves, és mindenképp szeretett volna elmenni Azahriah Puskás Arénában tartott koncertjére, amire Lilu is elkísérte. A sztár elárulta, hogy valójában nem csak a fia kedvéért ment el a koncertre, ő is kíváncsi volt Azahriahra.

„Nekem végtelenül imponál ez a tehetség, ez az intelligencia. Meg az, hogy pont ez az új generáció már ilyen határozottan tud kérdésekben állást foglalni. Hogy kinyilvánítja a véleményét nemcsak a színpadon vagy egy-egy dal formájában, hanem jófajta véleményvezérek, akik azt sugallják, érdemes elgondolkodni, érdemes a világban körülnézni és erről elmondani valamit. Nekem Azahriah ez” – osztotta meg véleményét Lilu az RTL-nek. 

„Nekem ő nem csak egy zenész, egy előadó. Ez az egész selfmade, ahogy azt ő csinálta, mennyire túlmutat azon, amit megszokhattunk a zenészektől az elmúlt 20-30 évben”.

(Borítókép: Lilu. Fotó: Bodnár Patrícia/Getty)