A hét első hírösszefoglalójában még: összeköltözik a párjával a Nagy Ő nyertese, Majoros Hajnalka a gyerekeiről beszélt, Hódi Pamela megszökött, Molnár Anikó feljelentést tesz.

Bíró Ica

Öt éve harcol az elveszített házáért Bíró Ica, akinek az ügyében nemrég nyomozást indított a rendőrség, ugyanis hamis papírokkal vehették el tőle az ingatlant. A Metal Lady-t az elmúlt években háromszor is kilakoltatták, de most úgy tűnik, talán véget érhet a kálváriája.

„Amikor a Schadl–Völner-ügy kiderült, az új végrehajtótól végre megkaphattam azokat az iratokat, amelyeket az előző többszöri kérésre sem adott át nekem. M. Esztertől, aki vádlott volt a Schadl-ügyben és le is tartóztatták, nem kaptam meg a jogosan járó dokumentumokat, amelyeket köteles lett volna átadni nekem anno” – kezdte a Blikknek Bíró Ica, aki az utódtól beszerzett dokumentumokból rájött, hogy lejárt papírok alapján hajtották végre a kilakoltatásait. „Miután eddig több körben is visszautasították a korrupciós perre és csalással szembeni nyomozásra beadott kérvényeimet, most másképp adtuk be a dokumentumokat és végre elindították a nyomozást” – magyarázta az egykori modell.

A lap információi szerint Bíró ingatlanját havi több millió forintért adják bérbe, az énekesnő pedig úgy érzi, ez újabb hatalmas pofon a számára, hiszen évtizedekig dolgozott azért, hogy nyugdíjas korára ne kelljen aggódnia az anyagi helyzete miatt.

„Korábban a végrehajtó-helyettes is bevallotta egyszer, hogy nem velem van a gond, hanem azzal, hogy túl jó ingatlanjaim vannak túl jó környéken. Egy életet dolgoztam végig azért, hogy a saját biztonságomat megteremtsem, ők pedig embertelenül lenulláztak. Úgy tudom, a két ingatlanomat összesen több mint kétmillióért adják ki havonta. Ezek az árverési vevők olyanok, akik a becsapott hitelesek kárára több ingatlanra is szert tettek, aztán kiadják és életük végéig jól élnek a mások munkája által létrehozott ingatlanvagyonból” – fogalmazott Bíró Ica. Az egykori modell teljes kártérítésben reménykedik.

„Ez már egy olyan eljárás, amit nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról. Erre vártunk, hogy a rendőrség is elkezdje végre, azaz vizsgálja ki az ügyemet teljes mélységében” – tette hozzá. Az is kiderült, hogy a közelmúltban egy barátja is átverte, akinél a fitneszeszközeit tárolta. Az eszközöknek nyoma veszett, Bírót pedig több mint hatmillió forintos kár érte. 

Molnár Anikó

Molnár Anikó is úgy döntött, a rendőrséghez fordul egy volt barátja miatt, aki több százezer forinttal tartozik az OnlyFans-modellnek. A hónap végéig adott neki időt arra, hogy önszántából visszafizesse a pénzt. Az illetőnek a közösségi médiában üzent.

„A történtek ellenére szeretnék annyira korrekt maradni, hogy a nyilatkozatomban nem fedném fel az illető személyét. Bár, aki látta az oldalamon a kiírásomat, sokan tudják kiről van szó” – kezdte a Borsnak Molnár Anikó. „Amikor egy hónappal ezelőtt az első posztot kiraktam a Facebook-oldalamra, érdekes módon azonnal fel tudott hívni, és csaknem számon kért, hogy miért tettem meg, hogy a nyilvánosság elé tártam a nevével együtt a történteket. Akkor azt az ígéretet kaptam, hogy pár napon belül rendezi a teljes összeget. Vártam, mindhiába, ugyanis eddig a pillanatig sem kaptam belőle egy forintot sem. Ezért döntöttem úgy, hogy csak emlékeztetőül ismételten láthatóvá teszem a közösségi médiában. Azóta egyébként másoktól is hallottam, hogy többeknek tartozik, nem csak engem vert át” – mesélte Molnár, akit gyakran zaklatlan kéregetők azóta, hogy bejött az OnlyFans-oldala.

„Számomra már nem a pénz összege a lényeg. Sokkal inkább arról van szó, hogy óriásit kellett ismételten csalódnom. Rájöttem, hogy hazugsággal csalta ki tőlem ezt a pénzt. Ilyenkor arra keresem a választ, miért nem tudnak őszinték lenni az emberek? Mi történik ebben a világban?” – morfondírozott a felnőtt tartalomgyártó, aki június végéig adott haladékot a férfinak, azt követően feljelentést tesz ellene. Az igazát egy telefonbeszélgetésről készült felvétellel is bizonyítani tudja.

„A jövőben csak akkor fogok segíteni, ha akarok, ha tudom az igazságot. Kevés olyan ember maradt a környezetemben, akiben ettől fogva megbízom. Egy jó barátságot tett tönkre, és ha nem így viselkedik, lehet, hogy sokkal többet segítettem volna őt az életében. Hogy ezt mos hogyan oldja meg, nem érdekel, kérjen másoktól kölcsön, és rendezze az adósságát!” – fakadt ki Molnár Anikó.

Hajnal Betti

A Nagy Ő legutóbbi évadának nyertese, Hajnal Betti a párjával, Lacival közös otthona felújításán dolgozik – szúrta ki a Blikk. Bár a kapcsolat még friss, ez egy pillanatra sem bizonytalanítja el a szerelmeseket, közösen tervezik a jövőt. Hamarosan az eljegyzésre és az esküvőre is sor kerülhet, ám jelenleg minden energiájukat a költözés köti le.

„Hatvan százalékban valósult meg az összeköltözés, ugyanis már bejelentkeztünk Lacihoz, de a ruhatáram fele még anyuéknál van, illetve a nehezebb berendezéseket sem hoztuk még át. Az ok, amiért ez a folyamat ilyen lassan halad, hogy házfelújításban vagyunk, és amíg az tart, addig nem érdemes mindent átpakolni, de remélhetőleg június végére már mindennel elkészülünk” – fogalmazott Betti, aki a kislányának is talált új iskolát, hogy ne kelljen Őrbottyán és Budapest között ingázniuk. Ő maga egy alakformáló gépekkel felszerelt üzletet szeretne nyitni a Pest vármegyei településen, a körmözést pedig csak másodlagos tevékenységként szeretné űzni.

„Én az utóbbi időben sokkal vékonyabb lettem a gépi kezeléseknek köszönhetően, így jött az ötlet, hogy szeretnék másoknak is segíteni a fogyásban. Érdekes, hogy már nem vagyunk egymás életének a része, de Jákob Zoli is pont ezen dolgozik, csak ő kicsit más oldalról fogta meg a dolgot, mint ahonnan én szeretném. A kapcsolatot egyébként már nem tartjuk, ugyanis utoljára két-három hónapja hívtam fel, amikor egy egészségügyi kontaktra lett volna szükségem a kislányom miatt, de – sajnos – nem tudott segíteni, azóta nem nagyon beszéltünk. Viszont látom, hogy ő is halad, én is haladok, és ennek nagyon örülök, kívánom neki, hogy a munka mellett a magánéletében is teljesedjen ki” – jelentette ki Hajnal Bettina, aki a jelenlegi kapcsolatát nem nevezné romantikusnak. „Mi egy igazi olaszos pár vagyunk, így érezzük jól magunkat. Nekem kellenek a bonyodalmak, kellenek a veszekedések, hogy mindig történjen valami, ettől olyan életszagú az egész.”

Majoros Hajnalka

Majoros Hajnalka bármit meg tud beszélni a fiaival, így a személyiségük változásával együtt járó stílusváltásokat is kiválóan képes menedzselni. Az egykori modell igyekszik mindig megtárgyalni a fiaival, Marcival és Olivérrel, hogy mi az, ami a megjelenésükbe még belefér, és mi az, ami már túlzás.

„Mindig megmondják a fiúk, hogy milyen ruhákat szeretnének hordani, milyen stílust kedvelnek, és milyen frizura tetszik nekik. Tehát ez egy abszolút közös döntés. Most például megengedtem, hogy a kisebbik fiamnak, Olivérnek befonják a haját, mert ez nemcsak divatos, hanem praktikus is. Így nem zavarja focizás közben, de a suliban sem. Viszont mindent azért nem szabad. Például nem festünk hajat, meg ilyen összevissza felnyírásokat sem engedek. Van egy határ, de ezt sosem lépik át, hanem azon belül megegyezünk. Ha mégis van valami új igényük, akkor azt elmondják, én pedig elmagyarázom nekik, hogy ha valami túl merész, akkor azt miért nem engedem” – mesélte a hot magazinnak az édesanya, akinek a nagyobbik fia, Marci nemrég változtatott gyökeresen a stílusán.

„Levágatta a haját. Ilyenkor a kicsi szereti követni, szóval esélyes, hogy nemsokára neki is rövidebb lesz majd. A kisebbik fiam felnéz a bátyjára – számára ő a követendő példa –, Marci pedig az unokatestvérére néz fel” – árulta el Majoros, aki szerint a megjelenéssel kapcsolatban az a legfontosabb, hogy mindenki önazonos legyen, nem pedig az, hogy megfeleljen az aktuális trendeknek.

„A divat és a saját stílusunk nem nagyon függ össze. Nekem az a legfontosabb, hogyan érzem magam egy bizonyos ruhában. Ez pedig az aktuális napomtól és hangulatomtól is függ. Általában az tart sokáig, amíg fejben eldöntöm, hogy az adott eseményre vagy rendezvényre milyen szettet szeretnék. Sokszor előfordult már, hogy kitaláltam valamit fejben, majd amikor a szekrényhez jutottam, hirtelen azt éreztem, hogy ezt mégsem szeretném most felvenni. Ezenkívül ha Petivel megyünk valahova, akkor mindig figyelem, hogy ő mit vesz fel. Nem az összeöltözés a cél, hanem az, hogy ne üssön el annyira a kettőnk öltözéke. Például az furán nézne ki, ha én báli ruhában érkeznék meg valahova, amíg ő sportcipőben és farmerban jelenne meg” – magyarázta Majoros Hajnalka.

Hódi Pamela

Hódi Pamela nehéz időszakon van túl, az elmúlt hónap nagyon mozgalmas volt a számára. Míg május elején még boldogan ünnepelte a kisebbik lánya, Evolett Olívia harmadik születésnapját, addig alig több mint egy hete már a nagyapját gyászolta, aki 82 éves korában elhunyt. Hódi akkor egy hosszú, szívhez szóló posztban mesélt a vele való kapcsolatáról és a róla szóló emlékeiről. Azóta ritkábban hallani arról, hogy mi történik vele, ám ez nem véletlen: mint azt nemrég elárulta, egy kis „áramszünetre” van szüksége, hiszen a gyász mellett az utóbbi időben rengeteget is dolgozott, nem mellesleg nevelte a gyerekeit, élte a házaséletét és vezette a háztartást. Hogy testileg és lelkileg is feltöltődjön, ellátogatott Kőszegre egy barátnőjéhez, akivel éjszakába nyúló személyes beszélgetéseket tervez – írja a Bors.

Sebestyén Balázs

A névadó műsorvezető nélkül vette kezdetét hétfőn az ország legnépszerűbb reggeli rádióműsora, a Balázsék. Sebestyén Balázst magával rántotta a választások izgalma, így elaludt a hétfői adás előtt. Ráskó Eszter és Rákóczi Feri elnézéskéréssel jelentkezett be a műsorba.

„Választás volt, választásiműsor-nézés, választási műsor nézésével való együtt ivás, és ilyenek, úgyhogy ezért kicsit megcsúsztunk, de itt vagyunk” – indította a hétfő reggeli adást Rákóczi, majd hozzátette: Sebestyén Balázs – az emlékei szerint – nem fogyasztott alkoholt, mert mostanában nem szokása. Valamivel később hírt kaptak a műsorvezetőről, hogy már úton van a stúdióba, és előbb-utóbb csatlakozik az adásba.

Bocsássatok meg nekünk, vannak ilyen reggelek, még Sebestyén Balázs is elaludhat

 – folytatta Rákóczi Feri. „Szerintem csak sír lent a kocsijában, hogy úristen, úristen, szerintem az történik, csak nem mer feljönni, mert nagyon beleélte magát valamibe” – tette hozzá Ráskó Eszter, aki arra utalhatott ezzel, hogy Sebestyén Balázs előzőleg nyíltan kiállt Vitézy Dávid mellett, aki nem sokkal, de alul maradt Karácsony Gergellyel szemben a főpolgármesteri címért való harcban. Háromnegyed hét után pár perccel Ráskó már azzal viccelődött, hogy „megvan Balázs, Karácsony Gergely tartja fogva egy biciklitárolóban, mert nyíltan szembeszállt vele politikailag”. Sebestyén Balázs végül hét óra nyolc perckor jelentkezett be a műsorba – mutat rá a Blikk.

„Jó reggelt, gyerekek, hét óra után nyolc perccel itt vagyok, éjszaka forgattam, 11-re értem haza, és akkor belenéztem a választási műsorokba kicsit, ilyen éjfélig. Ötkor fölkeltem, megnéztem az eredményeket, visszafeküdtem, és hat óra 18 perckor fölébredtem” – mesélte a zűrösen induló reggel előzményeit a műsorvezető.

(Borítókép: Sebestyén Balázs. Fotó: Papajcsik Péter/Index)