Boros Lajos
Hónapok óta nem jelentkezik új műsorral Boros Lajos. A legendás rádiós műsorvezető és barátai három évvel ezelőtt kezdték el a Lali király CsütörTöke című beszélgetős műsort a legnagyobb videómegosztó portálon, elsősorban azért, hogy a korábban komoly egészségi problémákkal küzdő, szívműtétből és rákos megbetegedésből lábadozó barátjuknak segítsenek, adjanak számára újra szakmai célt.
Egyelőre szünetel a Lali király CsütörTöke
– nyilatkozta Boros Lajos barátja, a műsor egyik alapembere, Baráz Miklós, akit a Blikk keresett meg, miután a rádióst már jó ideje nem lehet elérni telefonon.
Az újabb részek hiánya és az, hogy Boros Lajos a közösségi oldalain vagy bármilyen más felületen sem szerepelt már jó ideje, újra aggodalommal töltötte el a rajongókat és a kollégákat. Nem meglepő ez, hiszen hat évvel ezelőtt már történt hasonló eset, amikor hónapokig nem lehetett tudni Boros Lajosról: mint utóbb kiderült, azért, mert a nyílt szívműtétje után kómába esett és öt hétig nem ébredt fel. Szerencsére most nem ez a helyzet.
Nincs nagy baj, egyszerűen csak már nem tud úgy helytállni, mit korábban, ezért inkább a háttérbe vonult
– árulta el a lapnak a rádiós egy közeli ismerőse, aki szerint a 77 éves Boros Lajos ettől függetlenül próbál aktív maradni a magánéletében, sétálni, időt tölteni a családjával.
„Az persze, nem egyszerű, hogy mindig is a szereplés, a rádiózás, a színpad volt az élete, de mikrofon elé már nagy valószínűséggel nem ül” – tette hozzá az ismerős.
Csobot Adél
Csobot Adél elhagyja az országot és egy időre az Egyesült Államokba utazik azért, hogy egy reklámfilmet forgasson. A kétgyermekes édesanya hatalmas lehetőséget kapott, amit természetesen nem szeretne kihagyni.
Az énekesnő egy népszerű cipőmárka, a Skechers nagyköveteként utazhat külföldre, hogy az ottani stábbal forgasson.
Nagyon izgatott vagyok, hogy kint, egy amerikai stábbal dolgozhatok, de elég rugalmasnak tartom magam ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen majd
– nyilatkozta a Marie Claire-nek az énekesnő.
Csobot Adél reméli, hogy a munka mellett lesz lehetősége arra is, hogy egy kis felfedezőútra induljon Amerikában.
Hajdú Péter
A népszerű műsorvezető saját bevallása szerint régóta vív hol ádáz, hol kevésbé elszánt küzdelmet a fölös kilók ellen. Részsikereket ugyan sikerült már elkönyvelnie, de alapvetően soha nem tudta hosszan megtartani a versenysúlyát, vagy legalább a kitűzött és elért célt. A Frizbi TV soron következő műsorában Péter egy igazi szaktekintéllyel beszélgetett a témáról, majd a Borsnak árulta el, most éppen hol tart a libikókában, már ami a súlyát illeti.
Harmincéves korom óta az életem egy nagy, vagyis inkább több kisebb fogyókúra.
Azt játszom, hogy amikor már nem jönnek rám a ruháim és elérek egy kritikus tömeget, kiakadok és elhatározom magam” – fogalmazott a műsorvezető, majd hozzátette, hogy egyszer sikerült 15 kilótól megszabadulnia, de nem tudta tartani az új súlyát.
Hajdú Péter egyébként jelenleg is diétázik.
Most éppen második hete diétázom keményen és eddig négy kilótól szabadultam meg.
Ebben egyébként sokat segít, hogy a most pénteki Frizbi felvételén Dr. Tóth Tamás orvos-elhízásszakértővel beszélgettem, aki alaposan át is értékelt bennem minden gondolatot a fogyókúrával kapcsolatban, amit ma már inkább életmódváltásnak hívok, hiszen maga a szakember mondta ki, hogy a fogyókúra önmagában mit sem ér” – fejtette ki a műsorvezető, aki a mostani kísérletet tudományos alapokra helyezte és azt is tudja, mit rontott el eddig.
„Dr. Tóth Tamás elárulta, hogy fogyásról nem akkor beszélhetünk, ha súlyt vesztünk, hanem akkor, ha egy évvel a kezdés után tartjuk az elért eredményt. Sajnos az eddigi mérlegem több időszakos fogyás, amit csak úgy tudtam elérni, hogy kikészültem. Elértem egy kívánt eredményt, majd tartottam egy bűnöző napot, amit még egy és még egy követett. Végül pedig kezdhettem mindent elölről.
Na, ennek a tizenkilenc éves háborúnak vetek most véget!
– jelentette ki Hajdú Péter.
„Rendbe kell tennem az úgynevezett mikrobiomomat, amit a megfelelő zöldség-, hús-, és gabonaarány bevitelével érhetek el. Ugyanakkor figyelnem kell a megfelelő testmozgásra és a kielégítő alvásra is. Ez a szentháromság az egyetlen járható út a siker felé. Negyven felett már nem babra megy a játék” – fejtette ki.
(Borítókép: Boros Lajos. Fotó: Bodnár Patrícia/Index)