Sir Ian McKellen, a Gyűrűk Ura című film 85 éves sztárja kórházba került, miután egy londoni színházi előadás során leesett a színpadról.

A Gyűrűk Ura és A hobbit című trilógiákból is jól ismert Sir Ian McKellen hétfő este kórházi ápolásra szorult, miután a londoni Noël Coward Színházban egy színpadi jelenet során szerencsétlenül elesett. A színház szóvivője szerint a brit színész jókedvű és optimista a gyógyulását illetően. Előreláthatólag a következő szerdai matiné előadásra ismét színpadra léphet.

Sir Ian McKellen, aki az április óta futó, IV. Henrik király első és második részét feldolgozó Shakespeare-előadásban John Falstaffot alakítja, egy jelenet közben elvesztette az egyensúlyát és lezuhant a színpad elejéről. A produkció stábja azonnal a segítségére sietett, majd a színészt kórházba szállították, ahol alapos kivizsgáláson esett át. A baleset miatt a következő előadást le kellett mondani, hogy a színész elegendő időt kapjon a felépülésre.

Sir Ian McKellen, aki a pályafutása során számos emlékezetes Shakespeare-szerepet alakított – többek között II. Richárdot, Coriolanust, Jagót, III. Richárdot, Lear királyt és Macbeth-et –, a filmvásznon leginkább a Gyűrűk Ura és A hobbit trilógiák Gandalfjaként, valamint az X-Men-filmek Magnetójaként vált ismertté.

(BBC)

(Borítókép: Sir Ian McKellen. Fotó: Getty Images)