A kétezres évek egyik hatalmas slágerének, a Butterflynak az énekesét holtan találták Los Angeles-i otthonában.

Meghalt 49 évesen Seth Binzer, vagyis művésznevén Shifty Shellshock, az amerikai Crazy Town frontembere és egyik alapítója.

A hírről számos amerikai lap beszámolt, miután egy hivatalos felületen az ő nevével és születési dátumával jelent meg egy gyászjelentés.

Az orvosszakértő szerint június 24-én, hétfőn találták meg a zenész holttestét Los Angeles-i otthonában. A halálának okát azonban eddig nem hozták nyilvánosságra és semmilyen részlet nem ismert az ügyben.

Seth Binzer 1995-ben Bret „Epic” Mazurral közösen alapította meg a The Brimsone Sluggers nevű zenekart, ami a világhíressé vált Crazy Town elődje volt. A zenekar debütálólemeze pedig már Crazy Town név alatt jött ki 1999 novemberében, ezen szerepelt a Red Hot Chili Peppers Pretty Little Ditty című dalának felhasználásával készített Butterfly című szám is, ami aztán nemcsak a zenekar, hanem egyúttal az ezredforduló egyik leghíresebb slágere is lett – írja a Refresher.

A sikernek köszönhetően a a Crazy Town az éppen akkor zajló Red Hot Chili Peppers turné előzenekara lett. A banda második lemeze 2002 novemberében született meg, de nem sokkal később feloszlott a Crazy Town a Butterfly sikereit követő nyomás miatt. Ezt követően 2004-ben Seth Vinzer szólólemezt adott ki.

2007-ben a Crazy Town ismét összeállt és bejelentették, hogy egy új albumon dolgoznak, amelynek Crazy Town is Back lesz a címe. Ilyen című albumuk ugyan nem jelent meg, viszont 2013-ban kiadták a The Brimstone Sluggers című lemezt, amelynek megjelenése után a banda ismét feloszlott, de Crazy Town X névvel Seth Binzer tovább vitte a zenekart.

Az énekes pályájának nagy része alatt drogproblémákkal küzdött (legnagyobb mumusának a kokaint tartotta), még a Celebrity Rehab és a Sober House című műsorokban is szerepelt. 2012 márciusában kómába esett, ebből azonban hamarosan felébredt, így rövidesen a kórházból is kiengedték. Életében egyszer nősült, Melissa Clarkkal 2002-ben kötött házassága azonban 2011-ben válással ért véget, különböző kapcsolataiból több gyereke is született.

(Refresher)

(Borítókép: Shifty Shellshock. Fotó: GettyImages)