Margot Robbie és férje, Tom Ackerley hamarosan szülő lesz. A színésznőt gömbölyödő pocakkal kapták lencsevégre a Comói-tónál Olaszországban.

Margot Robbie, akit legutóbb a világsikerű Barbie-film főszereplőjeként láthattunk, és férje, Tom Ackerley az első közös gyermekét várja. A hírről a People magazin számolt be elsőként, ugyanakkor a sztárpár képviselői még nem reagáltak a megkeresésre.

Margot Robbie és Tom Ackerley 2013-ban ismerkedett meg a 2014-es Suite Française című romantikus háborús film forgatásán. Kezdetben csak barátok voltak, de hamar kiderült, hogy több van közöttük. Végül 2016 decemberében titokban összeházasodtak Ausztráliában, majd röviddel az esküvőjük után megalapították a LuckyChap Entertainment nevű produkciós vállalatot, amely olyan sikeres filmeket készített, mint a 2017-es Én, Tonya, és a 2020-as Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása).

Tom Ackerley a The Sunday Timesnak nyilatkozva korábban boldogan számolt be a mindennapjaikról.

Egész nap együtt vagyunk, ami teljesen természetes számunkra.

Margot Robbie egy, a Daily Mirrornak adott interjújában néhány személyes részletet is elárult a magánéletükről:

„Mindig izgulok, mielőtt bármilyen új munkát elkezdek. Teljesen elbizonytalanodom és azt gondolom, hogy talán nem vagyok elég jó. Ilyenkor mindig a férjemhez fordulok biztatásért, aki mindig megnyugtat, hogy minden rendben lesz.”

A pár a Barbie-film sajtókörútján is együtt vett részt, Robbie a film főszereplőjeként, férje pedig az alkotás egyik producereként.

A színésznő a múlt évi sikerek és utazókörűt után 2023 végén bejelentette, hogy egy kis szünetet tart, valószínűleg már a várandóssága miatt. A Comói-tónál készült friss fotókból könnyen kikövetkeztethető, hogy Margot Robbie nagyjából a második trimesztere vége felé járhat. A paparazzi fotókon boldogan evez a szerelmével a vízen, sugárzó mosolya pedig egyértelműen árulkodik arról, mennyire várja az anyaságot.

(Borítókép: Margot Robbie és férje, Tom Ackerley. Fotó: Getty Images)