Schobert Norbert és Rubint Réka szerelme 23 éve töretlen. A megismerkedésük után egy évvel házasodtak össze, azóta már négyszer megújították a fogadalmukat. Úgy tűnik, napirenden van egy újabb ceremónia.

Schobert Norbert és Rubint Réka

Rubint Réka nemrég tartotta meg a 150. Alakreform táborát Törökországban, ahol nem várt meglepetést okozott neki a férje, Schobert Norbert. Az egykori fitneszguru egy rubint gyűrűvel jelent meg, hogy újból hűséget és szerelmet fogadjon a nejének. Mint az köztudott, a pár bizonyos időközönként mindig megújítja a házassági fogadalmát, eddig összesen ötször mondták ki egymásnak a boldogító igent. A hatodik alkalmat három éven belül tervezik.

Schobert Norbi és Rubint Réka napjai egyébként kemény munkával és rengeteg edzéssel teltek az elmúlt egy hétben. A fitneszlady edzései olyan kemények, hogy gyakran még a férje is nehezen bírja a tempót. Ennek oka Rubint szerint, hogy már kislány korában megtanulta, mi az a kemény munka. Gyerekként ugyanis nem igazán volt lehetősége utazni, mert a szülei a mezőgazdaságban tevékenykedtek, ezért a szünetek az ő családja számára a földek megmunkálásáról, semmint a nyaralásról szóltak. Az elmaradt utakat azonban Rubint Réka jócskán bepótolta az elmúlt évtizedekben, a családjával legközelebb a Maldív-szigetekre utazik, ahol egy 60 fős tábort szervez még idén.

Caramel

Molnár Ferenc Caramel nemrég a TV2 Titkok Ramónával című vodcast-műsorának vendége volt. Az énekes elmesélte, hogy egy időben nagyon a fejébe szállt a hírnév, azt hitte, bármit megtehet. Ennek következtében a párkapcsolataiban is többször félrelépett. Az évek során aztán magára talált, sőt a szerelmére is rálelt: Szilágyi Szilvivel már 20 éve házasok és két közös gyereket nevelnek, a 10 éves Szofit és a másfél esztendős Miront. Caramel úgy véli, a boldog házasságuk titka, hogy megtanultak egymásért élni.

Az énekes nemsokára zsűritagként tér vissza a Megasztárba, amelynek második évadjában elsöprő győzelmet aratott. Ennek a tehetségkutatónak köszönheti, hogy gyári munkásból ünnepelt sztárrá vált, nem véletlen, hogy a felkérés kellemes bizsergést ébresztett be, ellenére annak, hogy már 20 év eltelt.

( Borítókép: Détár Enikő. Fotó: Mohai Balázs/MTI)