Tavaly év elején született meg a Deadpool színészének és az Egy kis szívesség színésznőjének negyedik közös gyermeke, akiről eddig szinte semmit sem lehetett tudni.

Egészen a Deadpool & Rozsomák bemutatójáig igazi rejtély övezete Blake Lively és Ryan Reynolds 2023. februárjában született negyedik gyermeküknek a nevét, azonban akkor a büszke édesapa elszólta magát.

A hazánkban július 25-én, csütörtökön bemutatott film New York-i bemutatója után a 47 éves főszereplő, Ryan Reynolds is felszólat és köszönetet mondott feleségének, Blake Livelynek, valamint kitért gyermekeire is, akiket név szerint felsorolt. Így derült ki, hogy negyedik gyermeküket, - akinek nevét korábban nem hozták nyilvánosságra – Olin névre keresztelték.

Az Olin nevet általában férfiaknak adják, de nem lehetett tudni biztosan a gyermek nemét, ugyanis a házaspár legidősebb lánya, James is egy általában fiúnévnek számító nevet kapott.

Most azonban a  24.hu  kiszúrta, hogy Ryan Reynolds legújabb Instagram-sztorijában elárulta, hogy fiú gyermekük született tavaly.

Szeretném megosztani veled, hogy nekem is van egy fiam, és ha tizedannyira szeretem őt, mint te a te fiadat, akkor úgy érzem, hogy rohadt jó munkát végeztem

– fogalmazott videójában a színész, aki saját focicsapata, az angol Wrexham egyik szurkolójával szerepelt, aki elvesztette elsőszülött fiát, és most a mentális egészség önkéntes nagyköveteként tevékenykedik.

Blake Lively és Ryan Reynolds kisfiuk mellett három lány szülei: James 9 éves, Inez 7, Betty pedig 4.

(24.hu)

(Borítókép: Ryan Reynolds és Blake Lively. Fotó: GettyImages)