Az Oscar- és Golden Globe-díjas énekesnő szerelmi élete mindig is élénken foglalkoztatta a közvéleményt, pedig mentes volt a celeb-botrányoktól. Eddig kétszer jegyezték el, 2015-ben Taylor Kinney, 2018-ban pedig Christian Carino, egy hollywoodi ügynök húzott gyűrűt az ujjára. Sajnos mindkét kapcsolat tönkrement, Lady Gaga viszont négy éve találkozott valakivel, aki valóban megváltoztatta az életét. Igaz, ebből a nyilvánosság nem sokat látott.
Az énekesnő nemrég a párizsi olimpián coming outolt, na nem szerelméről, hanem arról, hogy a férfi eljegyezte. „A vőlegényem, Michael Polansky” – mondja jól hallhatóan egy videón, amit Gabriel Attal francia miniszterelnök tett közzé a TikTokon. Igaz, áprilisban már megvillant az ujján egy gyémántgyűrű, de hivatalosan most jelentette be, hogy kapcsolatuk szintet lépett.
Olyannyira, hogy a legújabb információk szerint már az esküvőt tervezgetik, Lady Gaga pedig saját bevallása szerint „még soha nem volt ennyire boldog".
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
De ki ez a szinte ismeretlen üzletember, aki mellett révbe ér?
Michael Polansky 2006-ban a Harvard Egyetemen diplomázott, alkalmazott matematika és számítógépes tudományok szakon, majd San Franciscóba költözött.
Jelenleg a Facebook társalapítója, Sean Parker jótékonysági alapítványát, a Parker Alapítványt vezeti, ami tudományos, közegészségügyi és művészeti területeken támogatja a rendszerszintű változásokat. Emellett elnökségi tagja a Parker Immunterápiás Rákkutató Intézetnek is, amely a rák különböző formáinak kezelésére használt, áttörést jelentő immunterápiák fejlesztésének felgyorsításán dolgozik.
Állítólag Lady Gagát is Parkeren keresztül, egy születésnapi bulin ismerte meg.
„Michael nagyon okos pasi, nagyon komoly, és soha nem volt egy magamutogató alkat" – meséli róla egy bennfentes. Persze 2020 óta, amikor a páros felvállalta kapcsolatát, sok rendezvényre elkísérte az énekesnőt, de mindig igyekezett a háttérben maradni.
Lady Gaga és szerelme négy éve elválaszthatatlan, sokan úgy gondolják, hogy az énekesnő 2020-as slágere, a Stupid Love is Polanskyról szól. Bár a házasság még csak most jött szóba, barátaik szerint máris úgy élnek mint egy házaspár.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
(Borítókép: Lady Gaga és Michael Polansky. Fotó: Northfoto)