Lily Allen 2021-ben fogadott örökbe egy menhelyi kutyát, ám miután az eb felzabálta a család összes útlevelét, megszabadult tőle.

Az énekesnő már egy ideje megtalálta a Nagy Ő-t a Stranger Things sztárja, David Harbour személyében, és azóta együtt nevelik előző kapcsolatából született két gyermekét, a 12 éves Ethel Mary Coopert, és a 11 éves Marnie Rose Coopert.

A kis család úgy gondolta, hogy egy háziállattal még teljesebb lenne a boldogság, ezért 2021-ben, egy New York-i menhelyről örökbe fogadtak egy Mary nevű kutyát. Nagy volt az öröm, a kölyök rögtön egy Instagram oldalt is kapott, ám a posztok gyanúsan megritkultak pár nap után.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

mary harbour (@its_marys_world) által megosztott bejegyzés

 Lily Allen most a BBC egyik podcastjában árulta el, mi történt. 

„Megette mindhármunk útlevelét, amelyekben benne volt a vízumunk. El sem tudom mondani, mennyi pénzembe került, hogy mindent kicseréljenek, hiszen ez a covid-járvány alatt történt, így egy abszolút logisztikai rémálom volt. És mivel a gyerekeim apja Angliában él, négy, öt hónapig nem tudtam őket elvinni az apjukhoz, mert ez a kib****** kutya megette az útleveleket. 

Egyszerűen nem tudtam többet ránézni. Azt gondoltam: Tönkretetted az életemet!

Allen hozzátette, az útlevelek elfogyasztása csak a jéghegy csúcsa volt, mert Mary egyébként is nagyon rossz, nevelhetetlen kutya volt, ezért visszavitte.

Rajongói nem fogadták túl nagy megértéssel a történetet, Mary oldalát is elárasztották az elégedetlenkedő, az énekesnőt gonoszsággal és meggondolatlansággal vádló kommentek. A sztár egyébként még ugyanabban az adásban belógatta, hogy később terveznek még egy kutyát örökbefogadni. Őszintén reméljük, hogy addigra ő is utánaolvas, hogy a kiskutyák bizony mindent összerágnak, és nevelni is kell őket, mielőtt még egy szerencsétlen állatot kitesz ennek a traumának.

(Female First)

(Borítókép: Lily Allen és egy szomorú kutya. Illusztráció: Getty Images)