A hétvégén induló Sztárban Sztár All Stars több versenyzője is hatalmas átalakuláson esett át, valakire már most sem lehet ráismerni.

Keresztes Ildikó hosszú hónapokig nem állt színpadra, ugyanis agydaganat miatt műtötték. Mostanra ismét kirobbanó formában van és ő is szerepel az e hét hétvégén induló Sztárban sztár All Stars című műsorban. Vele együtt Vastag Tamást is láthatjuk majd a képernyőn, akinek szintén meggyűlt a baja az egészségével az utóbbi időben. Az énekest egy veleszületett szívritmuszavar miatt kellett műteni. Emilio szintén átesett egy operáción, rajta gyomorszűkítést végeztek, így közel 100 kilóval kevesebb lett. Rajta kívül Tolvai Reni is óriási átalakuláson ment át, mióta rengeteget edz és az étkezésére is odafigyel. Az énekesek tehát kirobbanó formában, soha nem látott produkciókkal készülnek a hétvégén induló megmérettetésre.

Szirmai Marcell

Szirmai Marcell még csak 19 éves, de elképesztő sikereknek örvend: két év alatt több százezren kezdték követni, a dalai pedig tízmilliós hallgatottsággal pörögnek. Mivel az édesanyja zongoratanárnő, a művészetekbe már gyerekként belekóstolt: 8-9 éven át hegedülni is tanult, majd a tudatos karrierépítésben a családja segítette.

Megasztár

Szeptember 22-én, 12 év kihagyás után visszatér a TV2 képernyőjére Magyarország legendás tehetségkutatója, a Megasztár. A megújult show zsűrijében a magyar zenei élet csillagai, Rúzsa Magdi, Marics Peti, Molnár Ferenc Caramel, Papp Szabi és Marsalkó Dávid foglalnak majd helyet, akik közül ketten is a Megasztárban mutatkoztak be két évtizeddel ezelőtt. Ők azok, akik elsőkézből elmesélhetik a leendő versenyzőknek, milyen sorsfordító lehetőség előtt állnak. Az idei műsor győztesére a hírnév mellett minden idők legnagyobb tehetségkutatós nyereménye, 40 millió forint vár, egy dalfelvétel a legendás Paramount Recording Studios-ban, Los Angeles-ben, valamint egy videóklip forgatás.

Az ítészek értő füllel és nyitott szívvel fogadtak minden jelentkezőt idén nyáron, ám a látottak sokszor szélsőséges érzelmeket váltottak ki belőlük. Akadtak önjelölt dalnokok, akiknek az önbizalma nagyobb volt a talentumuknál, de felbukkantak olyan csiszolatlan gyémántok is, akik a jövő sztárjaivá válhatnak. 

Megasztár szeptember 22-től vasárnap esténként 19:30-tól a TV2 műsorán!

(Borítókép: A Sztárban Sztár legutóbbi évadjának zsűritagjai, Marics Peti, Kiss Ramóna, Tóth Andi, Papp Szabolcs. Fotó: Papajcsik Péter/Index)