Hírösszefoglalónkban még: ezért léptették le Németh Kristófot a második negyedben, Lékai-Kiss Ramóna lesmárolta Sári Évit, Tallós Rita az anyaságról vallott.

Németh Kristóf

A Sztárbox 2024-es évadának második adásában a nehézsúlyú kategóriában Németh Kristóf és Lmen Prala csapott össze. A 49 éves színész és a 20 évvel fiatalabb rapper alig 5 percet töltött együtt a ringben. Németh Kristófra egyszer rászámolt a mérkőzésvezető, majd mivel a küzdelem továbbra is egyoldalúan folytatódott, inkább beszüntette az összecsapást.

Németh Kristóf a meccs után azt nyilatkozta, hogy nem értette, miért léptették le másfél menet után, de elfogadja a bíró döntését.

„Én még most sem tudom. Szeretném majd visszanézni, mert számomra váratlan volt, hogy így lett vége. Még nagyon küzdöttem volna még. Ügyes volt, gyors volt, pontos volt. Én is igyekeztem megtenni a magamét. (…) Nekem villanásszerű volt ez a másfél menet, amit velünk történt, és én még mindig abban a káprázatban vagyok, hogy ennek vége. Nem éreztem azt, hogy problémám lenne, de természetesen a legnagyobb tisztelettel fogadom el a vezetőbíró döntését” – mondta.

Tallós Rita

Tallós Rita, Janicsák Veca és Tóth Vivi voltak Ábel Anita vendégei az Egy ritmusban című műsorban a Palikék Világa YouTube-csatornán. Amikor a család került szóba, Tallós kiöntötte a lelkét a témában. 

„Nem hiszem, hogy én egy mintaanyuka vagyok, azt sem hiszem, hogy nekem való az anyaság. Hála Istennek, a gyerekeim azt mondják, higgyem el, jó anya vagyok, úgyhogy megnyugodtam” – mondta, majd hozzátette:

De nem voltam soha az az igazi anya!

Lékai-Kiss Ramóna

A Sztárban Sztár All Stars vasárnap esti adásában fény derült Lékai-Kiss Ramóna és Sári Évi közös múltjára, majd egy csók is elcsattant köztük. Sári Évi Axl Rose bőrébe bújva tombolt a színpadon. Lékai-Kiss Ramóna a produkció értékelésénél elszólta magát Sári Évivel kapcsolatban. Mint kiderült, korábban egy öltözőn osztoztak és mindig „együtt huncutkodtak”. Ezen nemcsak a zsűritagok, hanem Tilla is felhúzta a szemöldökét, akárcsak azon, amikor a műsorvezetőnő felment a színpadra és adott egy csókot Sári Évinek. Lékai-Kiss elmondása szerint azért is tette mindezt, mert mindig is kíváncsi volt, hogy milyen Axl Rose-zal smárolni. 

Stohl András

93 éves korában elhunyt Stohl András imádott édesanyja, Erzsébet. A színész hónapok óta magában hordozza a gyászt, mindeddig hallgatott fájdalmáról, ám a szombat esti Sztárban Sztár All Stars adásában kiszakadt belőle. Stohl azután osztotta meg édesanyja halálhírét, hogy Opitz Barbi Kovács Kati bőrébe bújva egy megható, csoda szép vallomással hálált meg mindent édesanyjának.

Én nem régen veszítettem el az édesanyámat, és én is felhívnám szívesen, de nem tehetem meg

– sóhajtott fel fájdalmasan a színész, akinek szavait döbbent csend követte a stúdióban, ezideáig ugyanis csak a legközelebbi hozzátartozók és barátok tudták, hogy az 57 éves színész az édesanyját gyászolja.

(Borítókép: Stohl András. Fotó: Kaszás Tamás/Index)