Hazánkban múlt csütörtökön debütált az 1988-as Beetlejuice című film folytatása, a Beetlejuice Beetlejuice. A film már most hatalmas siker, ám az első epizód három főszereplőjét, Geena Davist, Alec Baldwint és Jeffrey Jones-t már nem láthatjuk. Kiderült, miért.

Nem kevesebb, mint 36 év után folytatták az 1988-as Tim Burton-filmet, a Beetlejuice-t. Az első epizód főszerepeiben Michael Keaton, Winona Ryder, Catherine O'Hara, Jeffrey Jones, Geena Davis és Alec Baldwin volt látható, ám utóbbi három már nem kapott szerepet a folytatásban. Hiányukat egyetlen mondattal magyarázták meg a filmben, mégpedig, hogy a két rész között eltelt időben találtak egy kiskaput, így a Davis és Baldwin által megformált halott Maitlands-házaspár szellemének sikerült továbblépnie.

Az a teóriám, hogy azért nem kaptunk felkérést Baldwinnal, mert a szellemek nem öregszenek, ellenben velünk

– osztotta meg teljesen logikus érveit a színésznő az Entertainment Tonight című beszélgetős műsorban nemrég. Egy internetes hozzászóló Davis teóriájára reagálva leírta, hogy bár jó lett volna látni őt és Baldwint a folytatásban, igazából hálás érte, hogy nem kellett a színészek számítógéppel megfiatalított verzióját néznie.

A témában később maga a rendező, Tim Burton is megszólalt, ő azonban cáfolta David felvetését, valamint azokat a rosszízű pletykákat is, melyek szerint Alec Baldwint azért hagyták ki a második részből, mert érintett volt a Rust című film operatőre, Halyna Hutchins halálában, miután elsütött egy kellékfegyvert, amely mint kiderült, éles lőszerrel volt megtöltve.

„Azt hiszem, számomra az volt a lényeg, hogy nem akartam csak úgy kipipálni a rubrikákat. Annak ellenére, hogy csodálatos szerves részei voltak az első résznek, valami másra koncentráltam” – nyilatkozta Burton a People magazinnak. Egy néző a közösségi médiában azt írta, szerinte az, ahogy kiírták a filmből Davis és Baldwin karakterét, valójában egy csendes elismerés és tiszteletadás, ellenben azzal, amit Jeffrey Jones karakterével, Charles Deetz-szel tettek, habár utóbbi kifejezetten jól vette ki magát. 

Jones egyébként azért nem tért vissza a második részben, mert szexuális bűnözőként elítélték kiskorúak megkörnyékezéséért. A karaktere ugyanakkor fej nélküli szellemként megjelenik a filmben, illetve az unokáját játszó Jenna Ortega szuper játéka is tökéletesen kitölti a hiányérzetünket.

(LADBible)

(Borítókép: Geena Davis. Fotó: Getty Images)