Bruce Willisnél 2022-ben diagnosztizáltak afáziát, majd 2023-ban frontotemporális demenciát. A színészről ritkán hallani, ám a betegség jellegéből adódóan tudni, hogy az állapota folyamatosan romlik. Nemrég Demi Moore törte meg a csendet és elárulta, hogy a volt férje hogyan érzi magát jelenleg

Hol jobb, hol rosszabb napokat él át a 69 éves Bruce Willis, legalábbis ez derül ki azokból a képekből és leírásokból, amelyeket időről-időre a közösségi médiában oszt meg róla a családja. Legutóbb a volt felesége, Demi Moore osztott meg néhány új részletet a színészről.

„A körülményekhez képest biztató állapotban van” – fogalmazott a színésznő egy Drew Barrymore-nak adott interjúban, amely A szer (The Substance) című film premierje apropóján készült. A mozi mellett persze szóba került a volt férje, valamint a közös gyerekeik is, akikről Moore elárulta, hogy milyen a kapcsolatuk az apjukkal.

„Azt szoktam mondani a gyerekeimnek, hogy úgy éljék meg a jelent másokkal, amilyen állapotban ők akkor és ott vannak. Ne ragaszkodjanak ahhoz, hogy kik voltak ők régen vagy milyennek szeretnék őket látni. Arra koncentráljanak, hogy kik ők az adott pillanatban” – fogalmazott Demi Moore, aki 1987 és 2000 között volt a házastársa Willisnek, akitől három gyereke született, Rumer, Scout és Tallulah Willis.

(nlc.hu)

(Borítókép: Demi Moore és Bruce Willis. Fotó: Getty Images)