Shaquille O’Neal, az NBA legendás óriása, nemrégiben beszélt arról, mit is érzett valójában Kobe Bryant tragikus halála kapcsán, és elárulta, mit szeretett volna még egyszer utoljára elmondani barátjának – írja a LaDbible.
Kobe Bryan, aki 2020-ban egy tragikus helikopter-balesetben halt meg, nemcsak Shaquille O’Neal csapattársa volt, hanem a pályán kívül is motiválta és ösztönözte.
Bár a pályán verhetetlenek voltak, a magánéletben nem mindig ment zökkenőmentesen a kapcsolatuk. Shaquille O’Neal arról is beszélt, hogy Kobe minden kihívást elfogadott, sőt, gyakran túl is szárnyalta az elvárásokat. Például, amikor Shaq azt mondta neki, hogy az utolsó meccsén próbálja meg elérni az 50 pontot, Kobe nemcsak elérte, de 60 pontot dobott.
Mindig kihívtam őt. Minden kihívást elfogadott, és mindig felülmúlta a várakozásokat
– mondta Shaq.
Shaquille O’Neal és Kobe Bryant között gyakran adódtak ellentétek: míg Shaquille O’Neal a siker és a pénz felé törekedett, Kobe Bryant a kosárlabdára összpontosított. Ezek az eltérő célok sokszor feszültséget okoztak, de idővel mindketten belátták, hogy erősítették egymást. Shaquille O’Neal 2004-ben távozott a Los Angeles Lakers csapatától, ami a közös karrierjük végét jelentette.
Bár a visszavonulásuk után Shaquille O’Neal és Kobe Bryant kibékültek, és 2018-ban egy közös interjúban tisztázták a nézeteltéréseiket, Shaquille O’Neal most bevallotta, hogy nem beszéltek eleget egymással, mielőtt Kobe Bryant tragikusan elhunyt.
„Sosem voltam az a típus, aki sokat zaklatott volna bárkit is, és Kobe sem. Csak a kosárlabdáról beszéltünk, és utoljára 2018-ban ültünk le igazán beszélgetni” – vallotta be Shaq.
Amikor megkérdezték Shaquille O’Nealt, mit mondott volna Kobe Bryantnek, ha lett volna még egy esélye, egyszerű választ adott: „Csak annyit mondtam volna, hogy «szia, szeretlek, hogy vagy.» Mert tudod, az élet néha elsodor minket egymástól, és elfelejtjük felhívni azokat, akiket igazán szeretünk.”
Shaq, aki ma már nemcsak sportolóként, hanem üzletemberként is sikeres, emlékeztetett mindenkit, hogy ha valakire gondolnak, ne habozzanak felvenni vele a kapcsolatot. „Ez az élet egyik legnagyobb tanulsága – ha valaki fontos neked, mondd el neki most, amíg nem késő.”
(Borítókép: Shaquille O'Neal. Fotó: Getty Images)