Dietz Gusztáv
Súlyosan megsérült Dietz Gusztáv az Ázsia Expressz forgatásán, és az is lehet, hogy fel kell adnia a versenyt, írja a Blikk.
A csütörtöki adásban a játékosok a veszélyzóna elkerüléséért küzdöttek, és az követő közös vacsorán, az egykori világbajnok ketrecharcos elárulta, megsérült a lába, amikor a nagy sietségben kifordult a bokája, majd újból megterhelte azt, amikor leugrott egy autó platójáról.
Mivel párjával, Laky Zsuzsával nem tudták elkerülni a veszélyzónát, úgy érezte, nem fogja bírni a megpróbáltatást.
„Az a helyzet, hogy nem tudom vállalni ezt a hajszát így. Egész egyszerűen azért, mert nem tehetem meg, hogy széttépjem a bokám. Nem szeretném ezt tovább húzni – kezdett búcsúzni Dietz, ám ekkor kiderült, hogy L.L. Junior és Dárdai Blanka egy párost megmenthetnek a hajszától. Az, hogy hogyan döntöttek, csak a pénteki adásból derül ki..
Sebestyén Balázs
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a vitrinjében szeretné tudni Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri egyik utolsó közös roadshow-jának emlékét. A Facebookon ugyanis 1,5 millió forintért árulja egy férfi a nevezetes autogramot, írja a story.hu.
Az aláírás akkor lett igencsak értékes, amikor 15 év közös munka után Vadon Jani kiszállt a csapatból, így ez az utolsó közös autogram tőlük. Az összeg persze így is ütős, de senki ne gondolja, hogy kamuról van szó, ezt maga a hirdető erősítette meg.
„Az örökös trió, Balázs, Feri, Jani – az utolsó aláírásoknak egyike. Másfél millió, nem elírás!” – írta.
Rubint Réka
Egész falvakat, városokat és városrészeket öntött el az árvíz Magyarországon is, és rengetegen próbálnak segíteni a gátakon a civilek közül is. Rubint Réka nemrég Instagram oldalán posztolta ki, hogy férjében Schobert Norberttel homokzsákokat tölt és pakol a Dunakanyarban, és másokat is arra buzdított, hogy vegyék ki részüket a munkából.
Ám az internet népe még ebbe is belekötött, a fitneszedző pedig kiborult a támadások miatt, és ennek hangot is adott, írja a Blikk.
„Emberek! Ébredjetek már fel!” „Csodálkozunk és megrémülve figyeljük, hogy a Föld szép lassan elpusztul?! Hogy jön az özönvíz?! Emberek! Ébresztő! Olvassátok végig a kommenteket egy-egy segítő szándékú poszt alatt, és ha van bennetek egy fikarcnyi jele a tisztánlátásnak, akkor rájöttök! Az energia van és létezik! Teremt! És ez a rengeteg negatív, gyűlölettel teli mocsok, ami az emberek száját nap mint nap, percről perce elhagyja, egyszerűen elképesztő és rettenetesen elkeserítő” – reagált.
Molnár Gusztáv
Újra bajban lehet a Drága örökösök egykori színésze. Molnár Gusztáv augusztus végén került a hírekbe azzal, hogy rettenetes állapotban fotózták le az utcán, és kiderült újra az alkoholhoz nyúlt.
Azóta a színész ismét segítséget kért, sőt egykori exe is mellé állt a bajban. A színész önként terápián vett részt a Semmelweis Egyetem Addiktológiai Osztályán, jelenleg pedig egy úgynevezett felépülő csoportba jár. Most azonban egy olyan poszt jelent meg közösségi oldalán, ami nem ad túl nagy bizakodásra okot, írja a Blikk.
A bejegyzés szerint Molnárnak lakhatási problémája van, ezért keres egy zugot, természetesen egy ággyal, ahol meghúzhatja magát, cserébe takarítást vállalna.
„Sziasztok. Lett egy kis lakásparám. Szombat és vasárnap estére szükségem lenne egy kanapéra, ahol estére meghúzhatom magam. Van esetleg ötlete valakinek, vagy tudna segíteni? Írhattok privátban is. Olvasom. Cserébe takarítok egyet, Budapestre gondoltam” – zárta segítségkérő sorait a színész.
(Borítókép: Molnár Gusztáv. Fotó: Vajda János)