A Linkin Park eredeti énekesének, Chester Benningtonnak az édesanyja elárulva érzi magát a zenekar újraalakulása miatt.

A Linkin Park 2017-ben, Chester Bennington tragikus halálát követően feloszlott, idén azonban a zenekar új énekessel, Emily Armstronggal tér vissza. Sok rajongó örömmel fogadta a zenekar visszatérését, mások azonban aggodalmukat fejezték ki. Így tett a néhai frontember édesanyja is, aki korántsem örül, hogy egy női énekessel pótolták a fiát. 

Chester Bennington édesanyja nemrég nyilatkozott az új énekesnővel kapcsolatban. Szerinte a zenekar tagjai nagyon igyekeznek kitörölni a múltat. Susan Eubanks kifejtette, a zenekar megígérte, hogy értesítik, ha folytatni akarják.

Elárulva érzem magam

– foglalta össze a csalódott édesanya. Szerinte ugyanis a zenekari tagok tudták, hogy nem örülne a terveiknek, ezért nem értesítették.

Eubanks azt is felidézte, hogy az egyik bandatag, Shinoda egyszer azt mondta Benningtonnak, a Linkin Park dalai jobban szólnának egy női énekessel.

Chester Bennington akkor megjósolta, hogy ha ő egyszer elhagyja a csapatot, a Linkin Park női énekest keres majd. A jóslat végül bejött. 

(Blikk)

(Borítókép: Chester Benningto. Fotó: Junko Kimura/Getty)