Tömegével hagyják el a mozikat a nézők Demi Moore új, A szer című filmje alatt, mert nem bírják nézni a gyomorforgató jeleneteket.

A Szer című alkotást az év feminista horrorfilmjeként tartják számon, amely a hollywoodi szépségideál és a bármi áron megtartott fiatalság témáját boncolgatja, szó szerint.

Moore Elisabeth Sparkle szerepét játssza, egy öregedő színésznőt, akit gátlástalan főnöke kirúg a népszerű fitneszshow-ból, amikor betölti az 50. születésnapját. Sparkle végső kétségbeesésében egy különleges módszerhez nyúl, hogy visszanyerje fiatalkori énjét.

Természetesen, ahogyan a horrorfilmekben, a főszereplő döntésének borzalmas következményei vannak, és bár a kritika nagyra tartja a filmet, ami Cannes-ban el is nyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat, és kétségtelenül mesteri munka mind az alkotók, mind a főszereplők részéről, a közönségnek óriási sokkot okoz.

A vetítések nagy részén tömegesen jönnek ki az emberek a teremből, sokan közülük fizikailag is rosszul vannak, írja a Mirror.

„Legalább 20 ember kisétált a Leicester Square-i vetítésről a vége előtt. Brutális volt. A legtöbben a kezüket az arcuk elé szorítva ülték végig. Ez volt a legbrutálisabb film, amit valaha láttam” – meséli egyikük.

„A párom nem engedte, hogy hazavigyem A szer után, mert, szerinte még nem ismerjük eléggé egymást ahhoz, hogy előttem hányjon. Inkább hazagyalogolt az esőben, csak hogy méltósággal tudjon öklendezni. Ötcsillagos film” – szól egy másik néző beszámolója.

Demi Moore, akinek személyesen is vannak tapasztalatai az öregedés elfogadásának nehézségéről, egy tévéshowban azt nyilatkozta, hogy szerinte a film olyan, mintha Dorian Gray arcképét vegyítették volna a Jól áll neki a halál című filmmel és egy Jane Fonda fitneszvideóval.

„Nagyon kilöktek a komfortzónámból, de nagyszerű volt, hogy rosszul nézhettem ki" – mondta a színésznő. „Amikor elolvastam a forgatókönyvet, azt gondoltam, hogy hűha, ez tényleg csodálatos lesz, vagy egy kib...tt katasztrófa. Szóval természetesen igent kellett mondanom. Számomra a Ghost nagyon hasonló tapasztalat volt, de amikor kikerülünk a komfortzónánkból, a félelem mindig egy kicsit jobbá tesz minket. Még ha nem is sikerül. A Ghost kritikái például katasztrofálisak voltak.”

A filmet október 10-től vetítik a magyar mozik, és aki elég merész, hogy beüljön, készüljön élete egyik leginkább gyomrot próbáló élményére.

(Mirror)

(Borítókép: Demi Moore. Fotó: Getty Images)