Hírösszefoglalónkban még: Farkasházy Tivadar hírt adott nagybeteg feleségéről.

Farkasházy Tivadar

Farkasházy Tivadar már évek óta balatonfüredi otthonában ápolja nagybeteg feleségét, Mimit, aki huszonnégy órás felügyeletre szorul. A Heti hetes egykori legendájának mindennapjai keserédesek, hiszen öröm számára, hogy élete párjával töltheti az idejét, ám annak kiszolgáltatottsága elszomorítja.

„Úgy hozta a sors, hogy Mimi most a nap huszonnégy órájában rám szorul, így nehezen tudok elszakadni, az is komoly szervezést igényelt, hogy most eljöhessek Pestre. A Mimi nincs jól, viszont gyönyörű napokat töltünk együtt, soha nem voltam ennyit a feleségemmel és most jóváteszek valamit azokból a bűnökből, amiket a családommal, főleg a gyerekeimmel szemben elkövettem, hogy helyettük ifjú humoristákkal foglalkoztam” – kezdte a Klubrádió YouTube-műsorában Farkasházy, aki a nehézségek közepette is talál némi örömöt, felesége nevetése megédesíti a hétköznapjait.

„Sokkal többet nevet, sokkal többet mosolyog, apró, finom poénokat észrevesz, aminek nagyon örülök, csak hát a szomorúság több, mint az öröm” – mondta a humorista. 

Sallai Nóra

A Blikk információi szerint a színésznő elhagyhatta az intenzív osztályt, és átszállították egy rehabilitációs intézetbe. Az orvosok immáron ebben az intézményben folytatják a kezelést. Mint korábban a Velvet is beszámolt róla a Jóban Rosszban színésznője és kisfia Alsónémediben szenvedtek súlyos balesetet. A kisfiú végül a kórházban elhunyt, Sallai Nóra helyzete több műtét után mostanra valamivel stabilabb. 

„A napokban átszállították őt egy rehabilitációs klinikára. Miután lekerült a lélegeztetőgépről, néhány napig megfigyelték, hogy mennyire stabilan és biztosan képes önállóan lélegezni. Mivel nem volt semmi gond, nem látták indokoltnak, hogy továbbra is az intenzív osztályon kezeljék. Úgy tudom, az orvosok és a család közösen úgy döntött, hogy szállítsák át őt egy másik klinikára, hiszen már más típusú felügyeletre, kezelésre van szüksége, és szerencsére már van annyira stabil állapotban, hogy szállítható is. Immáron ott gyógyul tovább” – mesélte a Blikknek egy informátor.

Simon Attila

A Nyerő Páros legutóbbi részében komoly kirohanása volt a korábbi NB1-es gólkirálynak, Simon Attilának. A labdarúgó kapkodása miatt egy feladatot csak több mint tíz perc alatt tudtak teljesíteni, a futballista pedig egyáltalán nem volt elégedett ezzel a teljesítményével. A villába visszaérve önmagát kezdte ostorozni, majd dühében egy széket is felrúgott az udvaron. Olyannyira el volt keseredve, hogy magába roskadt, zokogva omlott össze a kamerák előtt, mígnem Szabó Simonnak sikerült megvigasztalnia.

(Borítókép: Simon Attila a Nyerő Párosban. Fotó: RTL Sajtóklub)