Múlt vasárnap ért véget Adele két éven át tartó Las Vegas-i hétvégi koncertsorozata, az énekesnő pedig úgy döntött, egy időre visszavonul. Ezt egy új luxusvillába tette meg, amelyet Sylvester Stallonétól vásárolt.

Adele két éven át minden hétvégén fellépett a Las Vegas-i Caesar’s Palace-ban, a koncertsorozat pedig múlt vasárnap, a 100. előadással ért véget. A 36 éves énekesnő könnyek között búcsúzott a közönségétől, majd bejelentette, hogy egy időre visszavonul, hogy kipihenje a rengeteg munkát. Meg is vásárolt egy Beverly Hills-i luxusvillát Sylvester Stallonétól, akinek 22 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetett. A ház a férjével közös szerelmi fészke lesz, amelynek a „bővítésével” foglalja majd le magát Adele.

„Szükségem van valamilyen anyagra az életemben, valami igazira, / valamire, amit, amit valódinak érzek” – az I Drink Wine című számának ezt a két sorát énekelve mutatta fel először a jegygyűrűjét az egyik vegasi koncertje közben Adele, aki ezzel jelentette be a közönségének, hogy férjhez megy. A kezét a szülővárosában, az észak-londoni Tottenhamben kérte meg sportmenedzserként dolgozó szerelme, a 42 éves Rich Paul, akivel 2021 óta alkot egy párt. A férfival pedig komoly tervei vannak, ezért is kellett a nagy ház.

Miután teljesítettem minden kötelezettségemet, szülési szabadságra akarok menni

– jelentette be a vegasi koncertsorozata végén a popdíva, aki reméli, hogy ezúttal lánya lesz, miután az előző férjének, Simon Koneckinek fiút szült. A kis Angelo pedig már 12 éves.

Sylvester Stallone egykori otthona feltehetőleg remek választás volt a családalapításra, ugyanis nyolc hálószoba található benne, ezen kívül van mozi- és edzőterem, szivarszoba, gyógyfürdő, szauna, egy feszített víztükrű medence, nyolc férőhelyes garázs, valamint a birtokon található még egy konyhával felszerelt két hálószobás vendégház is. Az ingatlan kifizetéséhez Adele egy 14 milliárd forintnak megfelelő jelzáloghitelt vett fel, amely összeget 2052. március 1-jéig kell teljes egészében visszafizetni. Feltehetőleg ez nem fog gondot okozni az Oscar-, Golden Globe- és többszörös Grammy-díjas előadónőnek, aki a Las Vegas-i fellépéseiért esténként 390 millió forintnak megfelelő összeget kapott.

Ingatlanszakértők szerint Adele remek vásárt csinált, Stallone ugyanis eredetileg a kifizetett 22 milliárd forintos ár kétszereséért hirdette meg a házat.

(Blikk)

(Borítókép: Adele. Fotó: Getty Images)