Pásztor Erzsi kendőzetlenül kifejtette a véleményét a mai televíziós produkciókról, kiváltképp a főzőműsorokról. Mint azt kiemelte, véleménye szerint rengeteget csökkent a színvonal, és az adások többsége nem szól másról, csak az ordenáréságról.

Pásztor Erzsi Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő nemrég a Kontroll című YouTube-csatorna beszélgetős műsorának vendége volt, amelyben szakmáról, a „régi szép időkről”, valamint a színház és a média mai helyzetéről beszélt. A televíziós műsorok kapcsán felhívta a figyelmet a színvonal radikális csökkenésére, megjegyezve: nem érti, hogyan vált népszerűvé az a gyakorlat, hogy a képzetlen utca emberével készült produktumokat nézi a közönség. 

A beszélgetés során természetesen szóba került a Szomszédok című sorozat is, amelyben  színésznő az iszákos Janka nénit alakította. Pásztor Erzsi ugyan felelevenítette, hogy annak idején mennyire szidták a szériát, véleménye szerint azonban a mai kínálathoz képest az még értéket képviselt.

„Nagyon sokan boncolgatták, hogy a Szomszédok milyen ócska volt, ilyen volt, olyan volt, amolyan volt. Annyit tudok mondani erre, ajánlom nekik, hogy este üljenek le a tévé elé, és nézzék meg, mik mennek. Nem akarok senkit megbántani, de ez legalább egy magyar sorozat volt. [...] De mi mindent utánozunk. Mi nem tudunk főzni. Miért nem csinálunk olyan főzőműsort, amiben magyar dolgok történnek? Nem. Itt ordítanak, mint a Gordon Ramsay, mindenki lehord mindenkit, ócsárol. És ehhez az én kollégáim még elmentek főzőcskézni!” – tért rá a főzőműsorokra, amelyekre a leginkább ki van akadva. Főleg azért, mert az egyik ilyen műsorra kapcsolva azt kellett látnia, hogy a művész kollégáit alázzák porig.

„Magyarországon a konyha fantasztikus tud lenni, de nem így! Hogy lemásolunk mindent, ami ordenáré! Ezek úgy beszélnek a művész kollégáimmal, meg az emberekkel is, mindenkivel! […] Először úgy örültem, amikor megláttam, hogy ott főznek, és úgy szorítottam! De amikor meghallottam, attól kezdve nem. Beteg voltam akkor, kórházban feküdtem, ott néztem a műsort. Nagyon-nagyon fel voltam háborodva, hogy ezt meg merik engedni. És azóta is ez folyik, és boldogan mennek.

Hát, akkor élvezzétek az ordenáréságot, a gyalázkodást!”

– csattant fel Pásztor Erzsi, hozzátéve, hogy őt hiába is hívnák, semmi pénzért sem venne részt egy ilyen műsorban, ahol „legyalázzák”. Megjegyezte továbbá, hogy a magyar kultúrának és gasztronómiának ez értékeit ennél sokkal jobban, színvonalasabban kellene képviselni, nem beszélve arról, hogy véleménye szerint hazánkban le van járatva a szakma mind a média, mind pedig a színművészet terén.

(168)

(Borítókép: Pásztor Erzsi. Fotó: Szabó Réka/Index)