Lékai-Kiss Ramóna
Lékai-Kiss Ramóna kisfia, Noé igencsak sok figyelmet igényel, viszont korábban férjével, Lékai Mátéval már elárulták, hogy egy tesó gondolata is felmerült. A műsorvezetőnő bevallotta, hogy bár hosszú ideje próbálkoznak, egyelőre nem jön össze a második baba.
„Évek óta próbálkoztunk azzal, hogy Noénak legyen egy tesója, sajnos, egyelőre nem hozta úgy az élet, de még nem adtuk fel. Én hiszem, hogy sem a munka, sem a karrier nem állhat annak az útjába, hogy a család növekedjen, de valamiért nem akar nekünk megadatni ez a dolog. De úgy vagyunk vele, hogy vagyunk hárman, ott van nekünk Noé, és ha így marad, akkor is nagyon-nagyon boldogok leszünk” – mondta a TV2-n a Tények Pluszban a tévés, aki úgy érzi, végre nem akar megfelelni másoknak, csakis önmagának és a családjának.
Horváth Csenge
Pár hónappal ezelőtt valami nagyon félresiklott Horváth Csenge és párja kapcsolatában. Azóta a fiatal modell nem beszélt a magánéletéről, csak annyit osztott meg a nyilvánossággal, hogy Patrikkal valóban szakítottak. Most a VIASAT3-on futó, Őszinte leszek – Talkshow Osváth Zsolttal című műsorban beszélt arról, hogyan viselkedik egy párkapcsolatban. Mint kiderült, egyáltalán nem nézi jó szemmel, ha a párja felnőttfilmeket néz.
„Nem örülök ennek. Bennem elindítana egy kisebbségi komplexust, ami elkezdene bekapcsolni, hogy ezek szerint velem van a baj? Kell egy plusz valami, mert én nem vagyok elég? Miért nem szólsz akkor, aztán megoldjuk!” – ecsetelte az adásban.
Fehérvári Gábor Alfréd
Tíz évvel ezelőtt a Rising Star című műsorban ismerhette meg a közönség Freddie-t, vagyis Fehérvári Gábor Alfrédot, aki azóta műsorvezetőként és édesapaként is brillírozik. Az énekes most elárulta, hogyan is indult számára ez az egész utazás. Mint kiderült, a barátai sokáig biztatták őt arra, hogy jelentkezzen a műsorba, ám végül mégsem ő szánta rá magát: megkeresték.
„Néztem a tehetségkutatókat, időnként azt éreztem, hogy jobb vagyok, mint a szereplők, de kishitű is voltam: ha jött egy olyan versenyző, mint Takács Nikolas, azt gondoltam, ő sokkal jobb nálam. Otthon feküdtem egy térdoperáció után, amikor becsengettek, hallva a híremet, és megkérdezték, elmennék-e a műsorba. Mutattam, hogy sínben van a lábam. Aztán valahogy eljutottam. Még egy hangot sem adtam ki, de máris egy százoldalas szerződést írattak alá velem. Öt évre szólt, és addig semmiben nem dönthettem” – emlékezett vissza a hot! magazinnak adott interjújában Freddie, akinek az az időszak rendkívül nehezen telt.
(Borítókép: Horváth Csenge. Fotó: Index)