Schobert Norbi és Rubint Réka üdvözölte azt a törvényjavaslatot, amely szerint egy év szabadságvesztéssel büntetnék az olyan kommenteket író netezőket, amelyek más személy vagy közösségek halálára, kínzására irányuló szándékot, kívánságot fejez ki. Az egykori fitneszguru szerint ha ezt bevezetik, rengeteg munkája lesz a hatóságoknak, és nagyon sokan fognak börtönbe kerülni.
A javaslat jövő januárban léphet hatályba, amennyiben az igazságügyi bizottság benyújtja azt az országgyűlésnek, amely kétharmados többséggel megszavazza azt.
„Én soha életemben nem kommentáltam semmit azon kívül, hogy valakinek szívből gratuláltam, vagy őszinte részvétet kívántam. Mégis évtizedek óta verbálisan bántalmaznak a kommentelők. A sok támadást pedig egy idő után az ember sajnos elhiszi, akármilyen edzett is legyen mentálisan” – fogalmazott a Best magazinnak Schobert Norbi, akinek a gyűlölködői egy mára 60 ezer fősre duzzadt csoportot is létrehoztak a Facebookon.
„»Alkoholistának« és »sztrókapónak« neveznek. Ez utóbbi különösen rosszul esik, hiszen két évvel ezelőtt valóban átestem egy sztrókon, és azóta nem tudok annyira jól beszélni. Bár igyekszem nem olvasni a kommenteket, de lehetetlen mindet elkerülni. Én csak azt tudom mondani, hogy azok, akik a gyűlöletkeltő kommentek mögött állnak, mind segítségre szorulnak, pszichésen nincsenek rendben, és valóban börtönben a helyük!” – mondta Schobert, akinek a felesége kevésnek találja a törvényjavaslatban szereplő egy év börtönbüntetést.
„Csak a minket támadó csoport tagjaival meg lehetne tölteni egy börtönt és egy pszichiátriát is. Én viszont nem egy évre csuknám le őket, hanem mindenkit annyi időre, amennyi energiát belefektetett abba, hogy tönkretegye mások életét. Az ominózus csoportot tizenkét évvel ezelőtt hozta létre az adminisztrátor, azóta ügyködik azon, hogy megkeserítse az életünket, én ennyi időt minimum adnék neki a rács mögött a gondolkozásra is.”
(nlc)
(Borítókép: Schobert Norbi. Fotó: Gorondy-Novák Edit/Index)