Korábban már beszámoltunk Delhusa Gjon parkolási botrányáról, ami nagy vihart kavart országszerte. Úgy tűnik azonban, hogy a művész urat nem hatotta meg sem a közfelháborodás, sem a kritika: újabb szabálytalan parkolásra derült fény, ezúttal is Újbudán – írja a Blikk.
Kreitler-Sas Máté, a kerület alpolgármestere hétfőn a közösségi oldalán osztott meg két fotót Delhusa fehér Mercedeséről, amely ismét tilosban állt. Mint elmondta, a képek vasárnap este készültek, mindössze pár méterre attól a helytől, ahol a múlt heti botrány kirobbant.
Az elmúlt hét eseményei alapján azt hittem, hogy a művész úr tanult az esetből, de tévedtem.
Így ismét közterület-felügyelői eljárást kezdeményeztem” – írta Kreitler, hozzátéve, hogy a szabálysértés ezúttal is felháborította a helyi lakosokat.
Az újabb szabálytalanság azt követően történt, hogy Delhusa Gjon korábbi parkolási ügyében már eljárás indult. Akkor a zenész egy rendőrigazolványnak tűnő dokumentumot lobogtatott, és nyilvánosan vitába keveredett a közterület-felügyelőkkel. A történtek után sokan remélték, hogy Delhusa változtat a hozzáállásán, ám a jelek szerint ez nem így történt.
(Borítókép: Delhusa Gjon. Fotó: TV2)