A hétszeres Formula-1-es világbajnokot a saját alkalmazottai akarták leleplezni.

A Daily Mail számolt be, hogy a család által 2012-től 2020-ig biztonsági emberként alkalmazott 53 éves Markus Fritsche, annak Daniel Lins nevű 30 éves fia, illetve Fritsche szintén 53 éves, kidobóként dolgozó barátja, Yilmaz Tozturkan több mint 1500 fotóhoz és 200 videóhoz jutott hozzá négy USB-meghajtón és két külső merevlemezen a Michael Schumacherről.

A fentebb említett férfiak tárgyalása nemrég indult meg, miután 15 millió eurót akartak kizsarolni Michael Schumacher családjától, hogy ne hozzák nyilvánosságra az elkészült dokumentumokat. Még mielőtt tervüket véghez vihették volna, a német és a svájci rendőrség összehangolt akcióval lebuktatta őket, a tárgyalásuk pedig a napokban kezdődött meg a németországi Wuppertalban.

Már a tárgyalás első napján kiderült, hogy a videókat és a fotókat titokban Schumacher egyik ápolónője készíthette. A nőt egyelőre nem vádolják semmivel, viszont a svájci hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogy volt-e bármilyen közvetlen szerepe a bűncselekmény elkövetésében.

A beszámoló szerint a file-ok között nemcsak fotók és videók, hanem orvosi feljegyzések is találhatók.

Heike Puschmann, a család egy másik alkalmazottja pedig így fogalmazott:

„Az ügyészek szerint az anyag nagyon személyes információkat tartalmaz, amelyek Schumachert ábrázolják a családjával a síbaleset előtt és után”.

Ezzel egyértelművé vált, hogy nem csak pletyka volt, hanem valóban készültek fotók és videók a beteg sportolóról, és kész csoda, hogy ezek nem szivárogtak ki az internetre.

(Borítókép: Michael Schumacher. Fotó: Martin Rose/Getty)