Veréb Tamás
Veréb Tomi számára az elmúlt év nemcsak szakmai sikereket hozott, hanem komoly magánéleti megpróbáltatások elé is állította.
„Az elmúlt időszakban kijutott a magasságokból és a mélységekből is, különösen magánéleti szempontból tudhatok magam mögött nehéz időszakot. Imádott nagymamámat elveszítettük, és mindezt egy rendkívül sűrű időszak kísérte. Számtalan fellépés, koncert és televíziós szereplés – köztük a Sztárbox – töltötte ki a napjaimat, nem volt lehetőségem megállni, hogy otthon kisírjam magam” – mondta el Veréb Tomi a Meglepetés magazinnak.
A színész-énekes elárulta, hogy a nagymamája minden fellépésére elment, és korábban elképzelni sem tudta, hogy ne legyen ott a nézők között. Elvesztése után a box segített neki túllendülni valamelyest.
Bodrogi Gyula
A Nemzet Színésze az ünnepek előtt súlyos balesetet szenvedett. Csonttörése miatt Bodrogi Gyula kórházba került és a karácsonyt is kénytelen volt ott tölteni. Most elárulta, hogy halad a gyógyulása, és mikor térhet vissza a színpadra.
„A javulás legfinomabb állapotában vagyok éppen és igyekszem betartani mindent, amit az orvos előírt. Gyógytornára is járok, meg persze jön hozzám a család és sokat beszélgetünk, igyekeznek felvidítani” – kezdte a Jászai Mari-díjas színművész a Borsnak.
„Nagyon megviselt a dolog, lelkileg is, meg persze minden ilyesmitől megijed az ember, de azért vannak az angyalkák, hogy segítsenek. De a család meg az orvosok is nagyon vigyáznak rám, a párom pedig a lehető legjobban gondoskodik rólam” – mesélte Bodrogi, aki a visszatérése dátumáról is megosztott néhány részletet.
„A munka nagyon hiányzik, de ha minden jól megy, március-április körül visszatérhetek. Ez így persze nem is hangzik olyan rosszul, csak az a kérdés, hogy sikerül-e megvalósítani” – tette még hozzá.
Lakatos Márk
A Lakatos Márk-féle botrány újabb fejezete bontakozik ki, miután a bíróság megerősítette egy gyanúsított letartóztatását. Az emberkereskedelemmel vádolt férfi a döntés értelmében január 14-ig biztosan előzetesben lesz, viszont ezt akár további hónapokkal is meghosszabbíthatják – számolt be a Magyar Nemzet.
Erről szól az ügy
Egy egykori intézetis fiú azt vallotta, hogy Lakatos Márk évekkel ezelőtt fajtalankodott vele, amikor ő még csak 15 éves volt. A fiú szerint egy külön személy volt megbízva azzal, hogy árvaházakban keressen fiatal fiúkat, akiket anyagi helyzetük miatt könnyen rá lehetett venni homoszexuális kapcsolatokra. A kerítő állítólag drogot is adott a fiúknak, mielőtt átadta őket a megrendelőknek.
A rendőrség azonnal nyomozást indított, majd a gyanúsítottat őrizetbe vették. Bár a férfit jelenleg két másik sértett ügyében gyanúsítják, akiknek nincs közük Lakatos Márkhoz, a nyomozás továbbra is folyamatban van – fejtették ki.
(Borítókép: Lakatos Márk. Fotó: Gerencsér Tamás/Index)