Az egykori világklasszis brazil balhátvéd Roberto Carlos és felesége, Mariana Luccon úgy döntött, hogy 15 év együttlét után lezárják kapcsolatukat, és elválnak. A válásnak azonban komoly anyagi vonzata is van.

Az Estadio Deportivo nevű spanyol lap szerint miután Roberto Carlos elköltözött otthonról, egykori csapatánál talált szállást, ideiglenesen a Real Madrid valdebebasi edzőközpontjában húzza meg magát. Roberto Carlos később az X közösségi oldalon tagadta ezt az állítást, és csalódottságának adott hangot a hamis állítások miatt.

„Ezek a kitalált történetek csak a kattintásszám növelése miatt születnek. Jelenleg egy magánlakásban élek a családom támogatásával. A jogi csapatom megvizsgálja a helyzetet, és megteszi a megfelelő lépéseket. Személyes ügyekkel kapcsolatban kérem szépen a privát szféra védelmét, és köszönetem fejezem ki azoknak, akik mellettem állnak ezekben a nehéz napokban is”  – írta bejegyzésében a Real Madrid nagykövete.

A most 51 éves Carlos és a gyógytornász Mariana Luccon 2009-ben házasodtak össze, a párnak két lánya született. Nehéz és komplikált válási procedúra vár rájuk, amelynek tétje nem kicsi:

a becsült vagyonuk 160 millió euró (66 milliárd forint) körül mozog, ami természetesen nagyrészt a futballista jövedelméből származik. 

Roberto Carlos, aki miután focistaként szinte mindent megnyert, amit csak meg lehetett, most akár egy csapásra el is veszítheti mesés vagyonát. 

Az egykori brazil hátvéd korábbi interjúban ráadásul bevallotta, hogy eddig már 11 gyermeke született, de arra ő sem emlékszik, hogy pontosan hány édesanyától vannak, ugyanakkor ebből kifolyólag egy vagyon gyerektartást fizet különböző nőknek. 

(Sportal)

(Borítókép: Roberto Carlos. Fotó: Eurasia Sport Images/Getty)