Hódmezővásárhely egyik cukrászdája egy különleges édességgel, a „Bindzsisztán szelettel” próbálta meglepni a közönséget. Az ötlet mögött a rapper egyik slágere állt, és a sütemény már az első nap el is fogyott a pultból. A helyi lakosok imádták, de Majka nem osztozott a lelkesedésükben.
A rapper hivatalos Facebook-oldalán fakadt ki, mondván, hogy senki sem kérte a hozzájárulását sem a „Bindzsisztán” szó, sem a fényképe felhasználásához.
Komolyan gondolja bárki, hogy engedély nélkül visszaélhet a szerzői jogaimmal?
– tette fel a kérdést.
Per és vita a háttérben
Majka kijelentette, hogy jogi útra tereli az ügyet, és az esetből származó esetleges kártérítést jótékony célra ajánlja fel. A cukrászda eddig nem nyilatkozott, de a rajongók között máris megosztó vitát váltott ki a helyzet.
Egyesek szerint az édesség a tisztelet jele, amely a dal népszerűségét növeli. Egy hozzászóló példaként hozta fel Azahriah esetét, aki örömmel fogadta, amikor egy tortára az arcképét nyomtatták.
Ez a sütemény csak tovább népszerűsíti a dalt
– véli az egyik kommentelő, míg mások szerint Majkának teljesen igaza van.
(Borítókép: Majka. Fotó: Tövissi Bence/Index)