Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!

Kucsera Gábor és Tápai Szabina

Egy időben úgy nézett ki, hogy a két volt sportoló házassága menthetetlen, azonba végül mindketten kitartottak egymás mellett és helyrehozták a kapcsolatukat. Az azóta eltelt időben mindkettőjük szerint sokkal jobban tudnak együttműködni a hétköznapokban. 

„Egyáltalán nem élünk álomvilágban. Nem csodálatos mindig minden. Nálunk is vannak feszültségek. (…) Csak már egészen máshogy kezeljük a negatívat. Míg régen gyűjtögettük magunkban a sérelmeket, most kimondjuk, megbeszéljük, bocsánatot kérünk a másiktól, aki ezt elfogadja. (…) Hittel és szeretettel sokkal könnyebben, gyorsabban átlendülünk a problémákon” – mesélte Tápai Szabina a Story magazinnak. 

„Például mára felül tudunk emelkedni a saját egónkon, és dicsérjük a másikat. És ami nagyon fontos, nagyon sokat változott a beszélgetéseink minősége, (…) nyugodtan tudunk kommunikálni egymással, és a legnagyobb megértéssel igyekszünk a másik felé fordulni” – árulta el Kucsera Gábor felesége, akivel közösen beiktattak minden hónapban egy randinapot is. 

Aurelio

A ValóVilág korábbi showmanjének élete 360 fokos fordulatot vett, amióta kijött a börtönből. Ennek okairól a Tényeknek mesélt Aurelio. 

„Igazság szerint az az oka, hogy változtattam az életvitelemen, hogy sokáig szeretnék a lányom apja lenni. (…) Mindig tudni fogom, mi annak a következménye, ha egy rossz életet élek, mert a karma utolér” – vallotta be a Tények Plusznak adott interjúban Aurelio, hozzáfűzve: régen a külvilágnak szeretett volna megfelelni, mind külsőleg, mind a viselkedésében, de ma már minden másodlagos a kislánya mellett. 

„Nekem mindig nagyon fontos volt a család, de mióta van egy gyerekem, azóta az eddigieknél is fontosabb lett. (…) Engem nem neveltek szigorúan. Következetesen úgy, ahogy. És mivel lányom van, és mivel egy kicsit másképp szeretném őt nevelni, ahogy engem neveltek, így következetes vagyok már kiskora óta, mert nem szeretném, véletlenül se, hogy olyan legyen, mint én” – jelentette ki a börtönt megjárt egykori valóságshow-sztár.

Majka

Még mindig a slágerlisták élén van Majka Csurran, cseppen című száma, amelynek néhány sora elég húzósnak mondható bizonyos társadalmi csoportok tekintetében. A dal egyik sorára, amelyben a rapper a zsidókat emlegeti Megyeri Jonatán rabbi is reagált. Megyeri úgy gondolja nem kell megijedni, ha valaki kimondja a „zsidó” szót. 

A zsidókkal vigyáztunk, mert sokan vannak, és a jó oldalán állnak a pénzes csapnak

– szól a vitatott sor Majka immáron 10 millió megtekintésnél járó, rendszerkritikus hangvételű dalában, amellyel a rapper már most keresett egy nagyobb összeget

„Nekem az az álláspontom, hogy a zsidó embereknek nagyon óvatosan kell kiállni és antiszemitizmust kiáltani, mert ha farkast kiáltunk olyankor, amikor nincs farkas, akkor ha tényleg farkas van, a kutya nem fog ránk figyelni. Nem kell megijedni attól, ha valaki kimondja azt a szót, hogy zsidó” – fogalmazott a Spirit FM Exkluzív című műsorában Megyeri Jonatán rabbi, aki szerint a dal fülbemászó, a szöveg pedig szellemes.

Galambos Lajos

Új fejezetet nyitottak Galambos Lajos életében az elmúlt néhány év megpróbáltatásai, ahogy az egykori felesége, Boglárka váratlan halála is. Az új év kezdetével igyekszik inkább a jóra koncentrálni, és sok terve van, addig is pedig dolgozik a fia halgazdaságában. 

„Heti háromszor hagyhatom el az otthonomat. Hétfőn és vasárnap reggel nyolctól délig, szerdán pedig reggel nyolctól délután négyig kapok kimenőt a megyehatárig, de orvosi vizsgálat, ügyintézés és hivatalos teendők esetében – a bv.-vel egyeztetve – azon túl is mehetek. Napi négy órában a birtokon belül, a saját halgazdaságunkban dolgozom, aminek a fiam, István az ügyvezetője, azaz ő a munkaadóm. Igyekszem hasznosan tölteni az időmet, de továbbra is korlátozva vagyok. Még ha komfortosabban is élek, mint a börtönben, nem vagyok szabad ember! Még három hónap áll előttem, április végén jár le a büntetésem” – mesélte a Story magazinnak Lagzi Lajcsi. 

(Borítókép: Majka. Fotó: Papajcsik Péter/Index)