Chris Pratt állandó kapcsolatban áll Arnold Schwarzeneggerrel, lévén, hogy az osztrák származású egykori testépítő A galaxis őrzői című Marvel-filmsorozat főszereplőjének apósa. Pratt a The Graham Norton Show-ban beszélt az apósáról, megemlítve többek között a szivarozási szokásait. Mint azt elmondta, a Katherine Schwarzeneggerrel közös gyerekei születése után az egykori Terminátor minden alkalommal egy-egy kubai szivarral jelent meg.
Mindig szív egyet a forgatáson, az autójában és a nappalimban
– árulta el Chris Pratt, aki az apósát okolta azért, hogy időnként tüdőgyulladást kap.
„Asztmás vagyok, ezért soha nem szabadna szivaroznom, de mégis megteszem, mert Arnold Schwarzenegger nyomást gyakorol rám. Szóval minden alkalommal, amikor gyerekünk születik, körülbelül két hét múlva rágyújtunk a szivarra, és körülbelül három hét múlva tüdőgyulladásom lesz. Ez egy kedves kis rituálé, ami nálunk szokás!” – magyarázta a színész, aki a sógoraival is jó kapcsolatot ápol. Nemrég kommentálta Patrick Schwarzenegger ikonikus meztelen jelenetét is, amelyet A fehér lótusz című sorozat legújabb évadában láthattak a rajongók.
„Tudom, hova vándorolt a szemem — nem vagyok a vérrokona, azt a farkat néztem, tesó. [Patrick] elképesztően néz ki. Nyilvánvaló, hogy fizikailag egy mintapéldány, de egy nagyon jól felépített színész is, hiszen a karakter, akit játszik, teljesen más, mint ő maga” – nyilatkozta nemrég Pratt. A jelenetről az idősebb Schwarzenegger is megszólalt.
„Annyira fel voltam dobva, hogy szünetet tarthattam a forgatáson, hogy megünnepeljük Patrick Schwarzeneggert a Fehér Lótusz 3. évadának premierjén. Micsoda show! Állíthatnám, hogy meglepett, hogy van egy meztelen jelenete, de mit mondhatnék. Az alma nem esik messze a fájától”.
(LADBible)
(Borítókép: Chris Pratt. Fotó: Getty Images)