Hírösszefoglalónkban még: rengeteg intim jelenet lesz a Hunyadiban.

Hunyadi-sorozat

A törökverő Hunyadi János életét a középpontba helyező tízrészes alkotás minden idők legdrágább és legnagyobb magyar filmes produkciója. Az előzetes vetítések során az is kiderült, hogy nem csak látványos csatajelenetek okozhatnak majd izgalmakat a nézők körében, hanem a különböző intim jelenetek is figyelemfelkeltők. A címszereplőt alakító Kádár L. Gellért mellett Törőcsik Franciska, Rujder Vivien, Hermányi Mariann és Jordán Adél is megválik a ruháitól.

„Mindenki profi és bevállalós volt, tisztában voltak azzal, hogy színészként a testüket is használják” – nyilatkozta a Blikknek a pikáns jelenetekről a sorozat showrunnere, Lengyel Balázs, aki az úgynevezett intimitás koordinátor munkájáról is beszélt.

„Zárt set-nek hívjuk azokat a felvételeket, amelyekben erotikus jeleneteket veszünk fel. Csak egy nagyon szűk stáb dolgozik ilyenkor, tehát azok vannak ott, akik feltétlenül szükségesek. A rendező és az intimitás-koordinátor közösen dolgozik, és a cél is közös: az idegen helyzetben, más bőrébe bújva, de mégis barátokkal, tökéletes legyen az eredmény” – mondta Lengyel Balázs.

Demcsák Zsuzsa

A Farm VIP eddigi évadaiban már megszokhatták a nézők, hogy a műsorvezetők, Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolt nem kegyelmeznek a versenyzőknek, így nem okoz meglepetést, hogy idén is kemény csaták várnak a csapatokra. A műsorvezető és Zsolti gazda a TV2 Mokkában árulták el, hogy ezúttal sem lesz balhéktól és vicces pillanatoktól mentes a műsor, amely Demcsák szerint az eddigi legjobb lesz.

„Minden évben imádjuk, amikor a Farm VIP forgatása elkezdődik, és azt mondjuk minden évben, amikor véget ér: ‘Na, ez volt a legjobb évad!’ De most azt gondolom, ha objektíven visszanézzük ezt az 5 évadot, ez minden idők legjobbja. Én a 'pusztító' szót szoktam rá használni merthogy ez pusztító volt. (…) Zseniálisan válogatták össze a szereplőket a szerkesztők. (…) Erős női és nagyon erős férfikarakterek is vannak benne” – emelte ki a műsorvezető, aki azt is elárulta, hogy ez lesz minden idők leghosszabb évada.

„Azért lesznek ott cirkuszok! Ne tagadjuk le. Lesz ott minden, rívás is. Két úriembert azért hadd emeljek ki. Pumped Gabóról és Aurelióról azt gondoltam, nem fognak semmit csinálni, de minden munkából kivették a részüket. Odaérkeztek reggel, dolgoztak. Én azt becsültem bennünk, hogy minden melót, amit kiadtam, megcsinálták” – jegyezte meg Gáspár Zsolti. 

Várkonyi Andrea

2025 február 27-én végérvényesen törölték Várkonyi Andrea cégét, az orvosi diplomával is rendelkező extévés nem vitte tovább orvos édesapja vállalkozását – számolt be az mfor.hu. Az Opten adatbázisa szerint a szegedi székhelyű, de békéscsabai telephellyel is rendelkező Medigast Diagnosztikus, Megelőző, Terápiás, Egészségügyi Kft. már nem létezik és jogutód nélkül befejeződött a végelszámolása.

Ez még olyan vállalkozás volt, amit még nem férjével, hanem a Várkonyi család más tagjaival csinált közösen. Várkonyi Andrea 2017 óta volt résztulajdonos ebben a családi cégben, amit az édesapja, Várkonyi Tibor alapított még 1991-ben.

(Borítókép: Demcsák Zsuzsa. Fotó: Papajcsik Péter/Index)