Lakatos Márk hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, miután egy botrányos ügyben emlegették a nevét. Most azonban kiderült: a stylist elhagyta budai otthonát, és egy barátja XIII. kerületi lakásába költözött, ahol baseballsapkában és napszemüveg mögé bújva próbál láthatatlanná válni.

A Blikk értesülései szerint Lakatos Márk új életet próbál kezdeni Budapesten. A stylist a korábbi budai otthonát három hete hagyta el, és egy ismerősénél talált menedéket Újlipótváros művésznegyedében. Az ott élők már napok óta suttognak róla, de ő maga kerüli a feltűnést: baseballsapkát és napszemüveget visel, taxival közlekedik, és senkivel sem áll szóba.

A botrány után eltűnt

Lakatos Márk neve azután vált újra beszédtémává, hogy Ábrahám Róbert újságíró egy videóban pedofilvádakat fogalmazott meg, és többek között az ő nevét is említette. A stylist azonnal tagadta a vádakat, és jelezte, hogy együttműködik a hatóságokkal, ám ezt követően szinte nyom nélkül eltűnt a nyilvánosság elől. Sokáig azt sem lehetett tudni, hogy egyáltalán Magyarországon tartózkodik-e, vagy a kubai párjához költözött.

Egy barátja lakásában bújt el

Most azonban új fejlemény derült ki: Lakatos Márk még mindig Budapesten van, ám már nem a saját otthonában. Egy, a neve elhallgatását kérő ismerős a Blikknek elárulta, hogy három hete egy XIII. kerületi lakásban húzza meg magát.

Nem adta el a lakását, de már egyre többen tudták a címét, és nem akarta, hogy a háza előtt leselkedjenek rá.

Egy barátja lakása tökéletes rejtekhelynek tűnt, hiszen mindenhez közel van, mégsem figyel rá senki” – mondta az informátor.

Még mindig kerüli az embereket

Bár Lakatos Márk dolgozik, és olykor ki kell mozdulnia, szigorúan kerüli a felesleges kontaktust. Egy helyi lakó szerint csak taxival közlekedik, nem jár boltba vagy pékségbe, és ha véletlenül összefut ismerősökkel, akkor is csak pár szót vált velük.

Edzésre jár, de mindig baseballsapkában és napszemüvegben hagyja el a lakást.

A Pozsonyi úton száll be a taxiba, majd elhajt. Ha ismerős művészekkel találkozik, akkor pár mondatot váltanak, de nem igazán barátkozik. Nem keres kapcsolatokat, és láthatóan kerüli a feltűnést” – árulta el a Blikknek egy helybéli.

Vajon meddig marad itt?

A stylist titkos költözése újabb találgatásokat indított el: vajon ez csak egy átmeneti menedék, vagy hosszabb távon is itt tervez maradni? Egy biztos, Lakatos Márk igyekszik elkerülni a reflektorfényt, és egyelőre nem szeretne nyilatkozni az ügyről.

(Borítókép: Lakatos Márk. Fotó: Szollár Zsófi/Index)