Nick Cartert egy Laura Penly nevű nő perelte be, aki azt állítja, hogy a férfi többször is szexuálisan zaklatta őt. A TMZ által megszerzett jogi dokumentumokban Penly azt állítja, hogy 2004-ben, 19 éves korában találkozgatott pár hétig Carterrel egy Los Angeles-i házban.
A nő állítása szerint 2005 elején, az egyik találkozásuk során azt mondta az énekesnek, hogy nem szeretne lefeküdni vele, mire ő azt válaszolta, hogy „csak azért van ott, hogy ezt megtegye”. Nick Carter ezután felemelte őt a földről, az ágyára dobta, majd megerőszakolta őt, hiába mondott neki többször is nemet a nő. Az eset után az énekes rászólt, hogy tartsa titokban a történteket, mert úgysem hinne neki senki. Néhány hónappal később bocsánatot kért tőle és újra látni akarta.
Megfertőzte
A nő szerint megkérte a sztárt, hogy az együttlétjeik során használjon óvszert, Carter azonban ezt visszautasította azt állítva, hogy nincs nemi betegsége. Elmondása szerint, mielőtt találkozott volna az énekessel, a nőnek nem volt védekezés nélküli szexuális kapcsolata, később azonban különböző nemi betegségekkel diagnosztizálták: a tesztje pozitív lett kankóra (gonorrhoea) és Chlamydia-fertőzésre is. Állítása szerint az orvosok méhnyakrákot is azonosítottak nála, amely szerinte a HPV-fertőzés következménye.
Penly-nek több rák elleni kezelésen kellett átesnie, beleértve egy műtétet is, miközben az állítólagos szexuális támadások súlyos érzelmi fájdalmat, fizikai kínokat, orvosi problémákat és számos traumát okoztak neki. Mindemiatt szexuális zaklatásért, érzelmi sérelem szándékos okozásáért, valamint érzelmi sérelem gondatlan okozásáért a közelmúltban pert indított a Backstreet Boys sztárja ellen, kártérítést követelve tőle.
Nick Carter mindent tagad
Nick Carter jogi csapata azt állítja, az énekes nem emlékszik arra, hogy találkozott volna Penly-vel, vagy hogy szexuális kapcsolatba lépett volna vele. Mint írják, Penly „dokumentáltan pénzügyi és jogi problémákkal küzd, csődöt jelentett, és csalásért beperelték”.
„Ez csak még több ostobaság az összeesküvők bandájától és az ügyvédeiktől, akik továbbra is visszaélnek az igazságszolgáltatási rendszerrel, és megpróbálják tönkretenni Nick Cartert. Ugyanabból a kiszámítható forgatókönyvből merítenek, évtizedekig lesben állnak, mígnem Mr. Carter egy szakmai mérföldkövet ünnepel, ők pedig perbeli kiváltságok mögé bújva teljesen hamis állításokat tesznek, hogy megpróbálják a lehető legnagyobb kárt okozni Nicknek és a családjának” – olvasható Nick Carter ügyvédjeinek, Liane K. Wakayamának és Dale Hayes Jr.-nak a közleményében.
(Borítókép: Nick Carter. Fotó: Northfoto)