Hiába a hollywoodi milliók, Ben Affleck nem szórja a pénzt gyerekeire: 6000 dolláros cipőt kért a fia, de alapos leckét kapott helyette.

Ben Affleck nemrég azzal robbantotta fel a netet, hogy kerek perec nemet mondott 13 éves fiának, Samuelnek, aki egy elképesztően drága, 6000 dolláros (több mint 2 millió forintos) Dior Air Jordan cipőt szeretett volna. A sztárszínész nem kényezteti el a gyerekeit: ahelyett, hogy gondolkodás nélkül megvette volna a méregdrága cipőt, inkább egy életre szóló leckét adott a fiának.

Amikor a 13 éves Samuel kiszúrt magának egy 6000 dolláros Dior Air Jordan 1-est, Affleck csak ennyit mondott:

Hát ehhez jó sok füvet kellene lenyírnod!

A jelenetről készült videó percek alatt elárasztotta az internetet, a kommentelők pedig egy emberként tapsoltak az apai szigor előtt.

Watch on TikTok

A TODAY műsorában Affleck arról is beszélt, hogyan próbálja munkára nevelni gyerekeit. Elmondása szerint a 19 éves Violet Anne és a 16 éves Fin már tanulmányaik mellett dolgoznak – egyikük nyári gyakornoki állást keres, míg a másik „klasszikus tinimunkát” vállalt egy boltban.

A lányom éppen gyakornoki állást keres nyárra, a középső fiam pedig egy klasszikus tinimunkát végez egy boltban

– mesélte büszkén a sztár.

Samuel most kezdi igazán megtapasztalni, mit jelent az, hogy a pénzért dolgozni kell.

„Kezdi megérteni, hogy nem sorakoznak 6000 dolláros cipők a szekrényében. Persze van mit felvennie, csak nem ilyen őrülten drága darabok. Mondtam neki: ha tényleg ilyet akar, akkor dolgozzon meg érte – mondjuk 1000 órát minimálbéren. És ha tényleg ledolgozza azt az 1000 órát, lehet, már nem is akarja majd cipőre költeni a pénzét.”

Samuel erre állítólag azt mondta az apjának, hogy „van pénzünk”, mire Affleck nevetve visszavágott:

Nem! Nekem van pénzem. Te csóró vagy!

Affleck szerint nagyon fontos határokat szabni, és megértetni a gyerekekkel, mennyit ér a pénz. „Persze, szeretem őket, mindent megadnék nekik, de muszáj megtanulniuk, hogy a dolgokért dolgozni kell” – tette hozzá.

Az internet népe egyébként nagyon imádta Affleck reakcióját.

Ben százmilliókat keres, és mégis nemet mondott a gyerekének. Így kell ezt csinálni!

– írta egy Twitter-felhasználó. Egy másik hozzátette: „Minden tiszteletem Bené, jól neveli a gyerekeit. Teljesen normális fickónak tűnik.”

A színész egy vörös szőnyeges interjún később nevetve árulta el, hogy fia azóta már nem is akarja annyira azt a cipőt. „Na igen, pont ez történik, ha azt mondod a kölyöknek, hogy neki kell lenyírnia érte a füvet. Egyből nem is tetszik annyira az a cipő!” – viccelődött Affleck.

(Borítókép: Ben Affleck. Fotó: Getty Images)