Nemrégiben egy új könyv jelent meg Diana hercegnéről, amelyet Edward White írt. A kötet néhány eddig ismeretlen részletet is feltár Vilmos és Harry herceg édesanyjáról – többek között azt, hogy Richard Gere és Sylvester Stallone is odavolt érte.
A szóbeszéd szerint a két hollywoodi színész az 1990-es években majdnem összetűzésbe került egy Elton John és David Furnish által rendezett partin, éppen Diana hercegné miatt.
„Elton John számos alkalommal volt tanúja annak, amit ő csak „Diana-effektusnak” nevezett, vagyis annak a jelenségnek, amikor a hetero férfiak úgy tűnik, teljesen elveszítik az eszüket a jelenlétében. Az egyik ilyen eset egy házibulin történt, amelyet valamikor az 1990-es évek közepén rendeztek, amikor Diana és Károly már külön élt. Ha John jól emlékszik, Sylvester Stallone azzal a kifejezett szándékkal érkezett, hogy felszedje Dianát, és feldühödve látta, hogy a lány remekül elbeszélget Richard Gere-rel” – olvasható a könyvben.
Az este egy pontján aztán John férje, David Furnish rábukkant a két színészre, ahogy éppen „egymás mellett álltak, és láthatóan ökölharccal akarták rendezni a Dianával kapcsolatos nézeteltéréseiket”. Később pedig Sylvester Stallone arról panaszkodott, hogy nem jött volna el a buliba, ha tudja, hogy itt lesz a szőke herceg, utalva ezzel Richard Gere-re.
Mindenáron a hercegné mellé akart ülni
Tessa Baring, a Barnardo's gyermekjótékonysági szervezet munkatársa visszaemlékezett egy másik alkalomra, amikor Sylvester Stallone szintén mindent megtett, hogy Diana hercegné mellé kerüljön.
„Nagyon, nagyon szeretett volna a walesi hercegnő mellé ülni. Ezt nem engedtük meg neki, de megengedtük, hogy egy olyan gyerek mellé üljön, aki a walesi hercegnő mellett ült” – olvasható a könyvben Baring nyilatkozata. Azt is kiemelte, hogy számára ez az alkalom azért volt olyan emlékezetes, mivel a Walesi hercegné nagyon hatásosan kezelte le a helyzetet. A színészt úgy kérdezgette többek között a szerelmi életéről, mintha azt a köztük ülő kislány nevében tette volna, ezzel pedig egyszerre oldotta a hangulatot és vonta bele a gyermeket a beszélgetésbe.
(Borítókép: Diana hercegné. Fotó: Getty Images)