Puskás Peti a Velvetnek beszélt róla, hogy zsűriként és mentorként milyen fontos dolgot tanult meg, valamint azt is elárulta, hogy több volt mentoráltjával is a mai napig tartja a kapcsolatot.

Korábban Puskás Peti is zsűrizett az akkor még frissen berobbant KiMiTube online tehetségkutatóban. Bár a formátum idén 10 év után újra visszatér, az énekes-műsorvezető ebben a szériában nem vesz részt, azonban nagyon sok tapasztalatot és tanulságot szerzett az akkori szereplése kapcsán, ezek pedig sokat segítettek neki később, amikor évekig az X-Faktor egyik mentora volt. Szerinte a mostani generáció már ösztönösen ráérez, hogyan működik az online világ, csakúgy, mint régen ezt ők is tették.

„Akkor tényleg ilyen bennszülöttei voltunk ennek a KiMiTube-nak, meg egyáltalán a YouTubenak, tehát akkor alakult ki az egész közösségi média és olyan ösztönösen jött minden. Ma már látjuk, hogy a hozzám képest fiatalok sokkal tudatosabban kezelik ezt, nyilván ösztönösen ők is mindennap használják, kezelik, felületeket választanak, de azt gondolom, hogy már sokkal jobban tudják, hogy mégis hogyan kell sikert csinálni, vagy mi az, ami valamilyen lesz. Szerintem ez a lényeg, hogy valamilyen legyen, karaktere legyen a dolognak, mert ebben a tartalom zuhatagban valamivel ki kell tűnni” – fogalmazott a Velvetnek. Azt is kiemelte, hogy a mai világ a szélsőségeknek kedvez és azoknak, akik valami hatalmasat akarnak mondani. Ennek ellenére lehet, hogy ezúttal a versenyben pont valami olyan fog kitűnni, ami ennek épp az ellentéte.

Fluor Tomival pofátlanok voltak

Számos vicces emléke is kapcsolódik a műsorhoz, amiben egyik jó barátjával, Fluor Tomival zsűriztek. Később több kritika is érte őket azzal kapcsolatban, hogy miképp viselkedtek a műsorban.

„Ha visszagondolok, annyira szabad és annyira újdonság volt a KiMiTube, hogy aztán le lettünk szidva azért, mert a videóinkba saját szponzorokat hoztunk be, és ott ülünk a videóban Fluor Tomival az energia italos üvegekkel” – emlékezett vissza Puskás Peti, utalva rá, hogy pár éve Puzsér Róbert a közösségi médiában erős véleményt fogalmazott meg vele szemben. 

„Azt hiszem, ezért is volt, amiért a Puzsér Robitól kaptunk rendesen, hogy hogyan tudtunk ilyen pofátlanok lenni – csak így véletlenül, ahogy felvesszük a szobában ezeket a videókat, hopp, pont ott van melletünk egy energiaital.

Ebből a szempontból az első influenszer marketinget mi nyomtuk le a Fluor Tomival 10 évvel ezelőtt 

– mesélte nevetve.

Sokat tanult zsűriként

A KiMitTube eggyel közelebb hozta ahhoz, hogy zsűriként fejlődni tudjon, azonban az X-Faktor mentoraként tanulta meg igazán, hogy milyen fontos kiállni a saját gondolatai és megérzései mellett annak ellenére is, ha azt mások megkérdőjelezik, vagy ha egy egész kommentszekció is ellene van.

„Azért vagy ott, mert ki kell mondanod a gondolataidat, még akkor is, ha a tömeg mást mond. Azért vagy egy kiemelt személye ennek az egésznek, mert azért valamit jobban tudsz vagy csinálsz, mint a többség. Bíznod kell az értékítéleteidben és az ízlésedben. Nekem is vannak olyan barátaim és példaképeim, akikkel együtt dolgozom és értem, hogy miért ő a legjobb ebben az egészben. Ő látta a legtöbbet, ő hallotta a legtöbbet, ő olvasta a legtöbbet és ez alapján a nagy gazdagság alapján tud egy ízlést formálni és nagyon gazdagon tudja ezt megcsinálni” – mondta.

Lehet, hogy olyat látsz meg, amit mások nem vesznek észre, de azért vagy ott, hogy te azt kiemeld

- tette hozzá.

Tartja a kapcsolatot volt mentoráltjaival

Puskás Peti arra is kitért, hogy nagy büszkeség a számára, hogy több olyan fiatal előadó is van jelenleg a zeneiparban, akikben ő látta meg elsősorban a tehetséget. Sokukkal a mai napig tartja a kapcsolatot. Dánielfy Gergőben még az első évében látta meg a potenciált az X-Faktorban, ahonnan ugyan elsőként esett ki, azóta viszont bejárta az utat a sikerig. Egy másik volt mentoráltja, Kovács Pál pedi az egyik szerzeménye után az idén kapott Fonogram-díjat. De ők csak kettő név a sok közül.

„Szoktunk beszélni, követem, amiket csinálnak, de nyilván ehhez hozzátartozik, hogy nyilván úgy jó tartani a kapcsolatot, hogy úgy érzed, valakinek igénye is van erre és ambiciózus azzal kapcsolatban is, hogy folytassa, amit elkezdett. Azért az jó, ha kétoldalú ez a dolog, és nemcsak az egyik szeretne beszélgetni vagy együtt dolgozni. Sőt, kikérem a véleményüket a dolgokról, kicsit fiatalon is tartanak engem” – árulta el. 

(Borítókép: Puskás-Dallos Peti. Fotó: Papajcsik Péter/Index)