A négyszeres Forma-1-es világbajnok és friss apuka 2020-ban kezdett el randevúzni párjával, Kelly Piquettel, akivel négy évvel korábban, Monacoban egy vacsora során ismerték meg egymást. Bár összesen 9 év korkülönbség van köztük, mégis rengeteg közös van bennük, ugyanis mindkettejük családja az autóversenyzés krémjében van benne. Míg a négyszeres világbajnok Jos Verstappen fia, aki 1994 és 2003 között volt F1-es versenyző, addig szerelme a háromszoros F1-bajnok brazil Nelson Piquet lánya.
Érdekesség, hogy mielőtt összejöttek volna, Kelly Piquet 2017 és 2019 között Daniil Kvyat, szintén Forma-1-es pilótával volt kapcsolatban, akit egyébként Verstappen váltott a Redbull versenyautójában. Az egykori pár 2019 júliusában köszöntötte a világra lányukat, Penelopét, akinek Verstappen remek mostohaapukája, több közös kép van róluk a közösségi médiában, valamint néha még a futamokra is kimegy szurkolni.
Nem is lehetnének boldogabbak
Az örömhírt, hogy hamarosan újabb taggal bővül a családjuk, még december elején jelentették be szintén a közösségi médiában. Akkor már Kelly Piquet több hónapja várandós volt, mivel nagy kismamapocakkal volt látható a képen. A pilóta a mai napon pedig azt is világgá kürtölte, hogy apuka lett, valamint követőinek azt is elárulta, hogy milyen nevet választottak a kicsinek.
Üdvözöllek a világon, édes Lily. A szívünk teljesebb, mint valaha - te vagy a legnagyobb ajándékunk. Annyira szeretünk téged!
– olvasható a posztban, amihez egy elképesztően aranyos képet is posztolt kislánya apró kezeiről, de az újdonsült szülőkről készült fotó is kikerült.
(Borítókép: Max Verstappen és Kelly Piquet. Fotó: Getty Images)