Brooklyn Beckham és Nicola Peltz távol maradt David Beckham 50. születésnapi bulijáról - ez pedig egy családi nézeteltérésnek tudható be. A fiatal házaspár privát körben szerette volna megünnepelni a nagy napot, azonban az ötletüket visszautasították.

A legidősebb Beckham fiú és felesége a nagy hétvége előtt megkeresték a családot, és kérték, hogy találkozzanak négyszemközt a születésnapi ünnepség előtt - azonban a kérésük nem nyerte el a többi családtag tetszését – írja a TMZ.

A lap forrásai szerint a fiataloknak azt mondták, hogy a családdal csak a főünnepségen fognak tudni együtt ünnepelni, ezen viszont nem akartak részt venni, ugyanis nem nézik jó szemmel Brooklyn Beckham testvérének, Romeonak a friss kapcsolatát a modell és DJ Kim Turnbullal. Annyira nem ápolnak jó viszonyt egymással, hogy nem hajlandóak egy eseményen megjelenni velük. 

Mi okozza a családi viszályt?

A két testvér már egy jó ideje nincs beszélőviszonyban egymással, egészen pontosan azóta, hogy Romeo Beckham hivatalosan is egy párt alkot Kim Turnbullal. A modellt korábban a legidősebb Beckham fiúhoz is romantikus szállak fűzték, azonban állítólag nem ez a legnagyobb probléma kettejük között, hanem az, hogy Brookly Beckham a feleségével megkérdőjelezik azt, hogy a fiatal lány nem a megfelelő szándékkal van együtt a testvérével. A viszály pedig olyannyira elfajult, hogy még a közös családi eseményeken sem hajlandóak megjelenni, ha a lány is ott van.

Kihagyták a bulit, de felkeresték az egykori focistát

Bár Brooklyn Beckham és Nicola Peltz lemaradtak a partiról, felkeresték David Bechamet, hogy boldog születésnapot kívánjanak neki, valamint azt is elmondták, hogy neki, hogy a belső családi ügyeket inkább négyszemközt beszélnék meg, nem pedig egy nyilvános rendezvényen.

Az egykori labdarúgó valószínűleg nem örült a döntésnek, azonban nem volt oka búslakodni sem, ugyanis Londonban megtartott születésnapi buliján rengeteg híresség mellett a család összes többi tagja megjelent. Victoria Beckham több képet is posztolt az eseményről – ezekhez pedig olyan megjegyzést fűzött, amivel érezhetően beszólt legidősebb fiának. 

„Különleges emlékeket teremtettünk a családdal és a barátokkal” – fogalmazott.

(Borítókép: David Beckham családja. Fotó: Northfoto)