Hírösszefoglalónkban még: Zámbó Adrián újra kritizálta az RTL-t és Nagy Ervint a Jimmy-sorozat miatt, fájdalmas igazságokat mondott ki Bárdosi Sándor az élsportról.

Zámbó Adrián

Zámbó Jimmy fia ismét éles kritikával illette az RTL-t és a Zámbó Jimmy-ről készült sorozat főszereplőjét, Nagy Ervint. Elmondása szerint nem ebbe egyeztek bele, amikor áldásukat adták a sorozatra. 

A Király című sorozat egy sz...r! És nem a képi világára, vagy a megvalósítására gondolok, mert azt el kell ismerni, páratlan! Sokkal inkább tartalombeli problémák vannak. Természetesen nem arról van szó, hogy aput az égig kell magasztalni, vagy szentté kell avatni, nem! Mert rengeteget hibázott ő is, nem volt egy egyszerű eset, ahogy egyik művész sem, és a szórakozást sem vetette meg. De ebben a sorozatban az elvehetetlent is elvették tőle mind szakmailag, mind pedig a magánéletében. Sokkal inkább a botrányait és az őt körülvevő kényes témákat emelték ki. És persze megértem, dramaturgiailag így biztos hatásosabb vagy lehet, hogy jobb. De könyörgök, legalább azt ne vegyék el, ami van. A sorozat tele van indokolatlan és felesleges szexuális jellegű tartalommal, és a sorozatkészítők mindent elkövettek annak érdekében, hogy édesapám nimbuszát és örökségét lerombolják és egy megbízhatatlan, pökhendi, alkoholista, agresszív ember képében” – mondta Zámbó a TikTokon, ahol ezután kitért Nagy Ervin színészi játékára is. 

„A fekete leves Nagy Ervin játékát követően mutatkozik meg. Emberek, ez valami borzasztó volt! Önmaga paródiájává vált az ember. Igazából nem gondolom, hogy ennyire rossz színész lenne, remélhetőleg a rendezői instrukcióknál csúszott el ez a dolog”.

@adrianm.zambo Részletekért kövess YouTube-on is! #vélemény #akirály #sorozat #fyp #foryourpages ♬ eredeti hang - Zámbó Adrián

Bárdosi Sándor

Az élsport árnyoldalairól mesél letaglózó őszinteséggel Bárdosi Sándor a Három igazság legújabb epizódjában.

„Nem szeretnénk, szándékosan nem is csináljuk azt, hogy versenysportolók legyenek. Mert az összes sportág, amit csinálnak, versenysport, de nem azt szánom nekik. A fiamnak és a lányomnak nem ezt szánom. Én csináltam, nagyon nehéz kenyér” – kezdte Bárdosi Sándor.

„Idősebb koromra jöttem rá arra, hogy én például nem voltam iskolai osztálykiránduláson... Tehát nem voltam iskolai osztálykiránduláson, mert mindig edzőtáborban voltunk, meg versenyeztünk akkor, amikor a többiek mentek. Az osztálytársaim, akikkel együtt jártam iskolába, már rég kialakították a családi életüket, a karrierjüket és egy csomó dolgot, ami hosszú távú terv az enyémhez képest. Erre csak akkor jöttem rá, amikor a sztori véget ért, vagy véget érni látszott. Akkor olyan csalódott voltam, mert az én időben még nem az volt, mint most, hogy engednek: »menj és vizsgázz le a TF-en«... Akkor még nem ez volt, akkor még az volt, hogy figyelj, köszönjük szépen, aztán vállveregetés, meleg kézfogás, ügyes voltál tesó, a seggedre csaptak, aztán csináld az életedet, oldd meg. Én otthon ültem egyedül, Ildit még nem ismertem akkor. És akkor gondoltam, hogy most mi a tökömet csináljak...?” – emlékezett vissza a sportoló.

Vastag Csaba

Vastag Csaba 2024 tavaszától dolgozott tanácsadóként a TV2-nél, a Megasztár fejlesztésében is részt vett, azonban főnöke távozásával nem tudni, hogy mi lesz vele. 

A bolgár származású Pavel Stanchev távozik a TV2-től, így Vastag Csaba sem lesz már a szakember tanácsadója – számolt be a Story.hu. A csatornánál több személyi változás is történt a napokban, például Orosz Barbara is elbúcsúzott a Mokkától. A Blikk úgy tudja, Stanchev menesztése mögött az áll, hogy a férfivel személyisége miatt nehéz volt együtt dolgozni.

„Európai médiavállalatnál szokatlan a stílusa. Erőből kommunikál, nem hallgat a szakemberekre, mindent ő maga akar eldönteni, észérvekkel sem lehet meggyőzni. Néha őrült ötletei vannak, amelyeket megvalósítása sem szakmailag, sem anyagilag nem éri meg” – mondta a bulvárlapnak  egy bennfentes.

Azt egyelőre nem lehet tudni, ki veszi át a helyét, ahogy azt sem, az új vezérigazgató igényt tart-e Vastag Csabára, mint tanácsadó. Ettől függetlenül az már biztos, hogy feleségével ők is versenyeznek az idei Ázsia Expresszben.

Pumped Gabo

A 29 éves celeb őszintén vallott arról, hogy már nem élvezi, hogy mindig más lányt visz haza. Pumped Gabo a Borsnak mesélt róla, hogy egy ideje már egy nő van csak az életében. Ráadásul egyre többször gondol arra, hogy gyerekeket is szeretne, most azt mondta, akár egy egész falunyi utódot felnevelne.

„Most van egy lány, akivel elvagyok. Ez már rendszeresebb dolog” – nyilatkozta titokzatosan Gabo a párkapcsolatáról, és azt is hozzátette, hogy már a családalapítás gondolata is megfordult a fejében:

„Bevallom, nem élem már annyira, hogy mindig más nőt hívok át. Egyszer volt, hogy itthon ültem egyedül, és elképzeltem, hogy a saját gyerekeim szaladgálnak körülöttem. (...) Nagyon sok gyereket szeretnék. Volt olyan gondolatom is, hogy akár száz nőt teherbe ejtenék, és ha rajtam múlna, lenne egy kis falu belőlem.

Tíz év múlva lenne több száz gyerekem – igazi kis GaboFalva.”

(Borítókép: Vastag Csaba. Fotó: Szollár Zsófi/Index)